Elfogadták a javaslatot, az általános iskolákban legalább 20 fok lesz majd télen

2022. szeptember 19. – 23:45

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás Gergely a szombati kormányinfón említette meg, hogy a kormány előtt egy olyan javaslat is szerepel a szombati ülésen, hogy az általános iskolákban legalább 20 fok legyen télen, és a 18 fok csak középiskolára legyen érvényes. A miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, ezt valószínűleg el is fogadják majd, ami így is lett, a hétfői Magyar Közlönyben már meg is jelent az erről szóló rendelet.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az állami intézmények helyiségeit és tereit továbbra is legfeljebb 18 fokig lehet majd felfűteni, ez alól az egészségügyi-, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális és a gyermekvédelmi, valamint a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények képeznek kivételt.

Az sem újdonság, hogy a köznevelési és a szakképző intézményekben a fenntartótól és a tulajdonostól függetlenül legalább 18 foknak kell lennie, az viszont igen, hogy a köznevelési intézményekben, ahol 14 év alattiak gondozása, oktatása zajlik – vagyis praktikusan az általános iskolákban –, ott legalább 20 fokot kell biztosítani. Az is kiderült, hogy a közönség számára nyitva tartó uszodai létesítményekben szintén lehet magasabb a hőmérséklet 18 foknál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!