A kormány már hétfőn törvényjavaslatokat nyújt be, hogy eloszlassa az Európai Bizottság aggályait a jogállamiság hiányáról

2022. szeptember 18. – 08:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány hétfőn nyújtja be az Európai Bizottság által kért egyes törvényjavaslatait a magyar parlamentnek a jogállamisági problémák kezelésére, mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter vasárnap a Kossuth rádióban.

Az Európai Bizottság a magyar választások után két nappal jelezte, hogy megindítja a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben, majd április végén ez meg is történt. A jogállamisági mechanizmus lényege, hogy az Európai Bizottság visszatarthat a tagállamoktól uniós forrásokat, ha azok nem tartják be a jogállamisági követelményeket, amelyeket az EU-csatlakozásukkor vállaltak, illetve amelyeket az uniós alapszerződés rögzít. Ha bebizonyosodik, hogy közvetlenül sérülnek az EU pénzügyi érdekei Magyarországon, akkor az Európai Tanáccsal együtt az uniós támogatások egy részének felfüggesztésével vagy zárolásával is büntethetik az országot.

Navracsics minderről most azt mondta, bár június óta tárgyalnak a bizottsággal, de „az alapvető problémát még mindig az okozza, hogy azonosítsák, pontosan mi a problémája a bizottságnak az európai uniós források felhasználásával. A bizottság tárgyalócsapata felvet egy problémát, ezt értelmezik, és ha az értelmezés szintjén nem tudják eloszlatni a felvetéseket és jogszabály-módosításra van szükség, akkor konszenzusos megállapodás születik a jogszabály-módosítás szövegéről”.

A miniszter szerint most „a feladat az, hogy eloszlassuk az Európai Bizottság aggályait, miszerint Magyarországon hiányos lenne a jogállamiság és ez befolyásolná az uniós források elosztását”.

Hétfő – az első csomag

Ehhez a magyar kormány a kért törvénycsomagokból az elsőt hétfőn nyújtja be az Országgyűlésnek. Navracsics szerint ezek olyan módosítások, amik a bizottságnak is transzparensebbé teszik a közbeszerzési eljárásokat, és módosítják az összeférhetetlenségi szabályokat is.

A miniszter szerint a bizottság azt kérte, a magyar összeférhetetlenségi szabályok helyett térjenek át a sokkal szélesebb körű uniós összeférhetetlenségi szabályokra, így ezt fogják tenni a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett szervezetek, így például a közalapítványi egyetemek kuratóriumainál. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a kuratóriumi tagok nem vehetnek részt olyan döntésekben, amelyek őket, hozzátartozóikat, vagy baráti és politikai szimpátiák alapján hozzájuk közel álló embereket is érinthet. Navracsics szerint eddig ezt „az élet általában szabályozta”, de most már törvény lesz róla.

A csomagban szerinte vannak még kisebb jelentőségű módosítások is, a közbeszerzési eljárás ellenőrzéséről, monitoringozásáról is. Navracsics szerint ezek „összességében nem jelentenek nagy újdonságot, de a bizottság értékelése szerint nagyobb garanciát jelentenek az átláthatóság érdekében”.

Péntek – a második csomag

A második törvénycsomagot pénteken terjesztik az Országgyűlés elé. Ebben lesz egy új törvény a Közbeszerzési Integritási Hatóságról.

Navracsics szerint az a tárgyalások során egyszer sem merült fel a bizottság részéről, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

Bár már egy ideje zajlik az eljárás, a magyar kormány csak a nyári szünet után kapcsolt rá igazán. Határozatot fogadott el arról, hogy több új törvényre nyújtson be javaslatot, például hozzon létre egy korrupcióellenes testületet. A Magyarország ellen zajló eljárásokról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Az Európai Bizottság a kiszivárgott információk szerint egyébként hatalmas, 6400 milliárd forintnyi támogatás felfüggesztését javasolhatja, már most vasárnap. Az erről szóló döntést a Bizottság viszont átpasszolhatja az uniós szakminiszterekből álló Tanácsnak, és így a magyar kormány nyerne egy kis időt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!