Hirtelen meghirdetett kormányinfó

2022. szeptember 17. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat délutánra váratlanul kormányinfót hirdetett meg a kormány. A délután 13 órakor kezdődő tájékoztatóra szombat reggel érkezett a meghívó, ami annyiból érdekes, hogy a kormányinfót megelőző kormányüléseket általában nem szombatonként tartják.

Még nem tudni, mit jelentenek be, de épp két hét múlva, október 1-jén jár le a benzinárstop és az élelmiszerárstop, amivel a kormány jóval a piaci ár alatt tartja az árakat. Az árstopok jövőjéről Gulyás Gergely a szeptember 8-i kormányinfón azt mondta, azokról a kormány a következő két hétben dönt.

De annak is mostanában kell kiderülnie, hogy a közoktatásban elmarad-e az őszi szünet.

Emellett az Európai Parlament csütörtökön elfogadott egy jelentést, ami megállapítja, hogy Magyarország folyamatosan távolodik az Európai Unió alapértékeitől, és a teljes értékű demokrácia helyett 2022-re már inkább a „választási autokrácia” jelző illik rá. Orbán Viktor ezt lényegében egy viccnek nevezte. Az Európai Bizottság a kiszivárgott információk szerint vasárnap hatalmas, 6400 milliárd forintnyi támogatás felfüggesztését javasolhatja a jogállami mechanizmusban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!