Megszűnik a papír 168 Óra hetilap

2022. augusztus 26. – 15:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggeszti a 168 Óra hetilap megjelenését a Michaeli, Schwartz & Brit Média Holding Zrt. – közölte a médiacsoport, hozzátéve:

a jelenlegi energia- és papírárak mellett nem látja fenntarthatónak a lap kiadását.

„A hetilap a digitális térben viszi tovább eddigi szellemiségét. Ezzel párhuzamosan új, digitális alapokra kerül a 168 Óra hetilap archívuma: a fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben kereshetővé válik a több mint három évtizednyi évfolyam minden száma” – írták.

A hetilap digitális átállását a főszerkesztő és helyettese koordinálja, a 168 Óra hetilap jelenlegi előfizetői választhatnak a kiadó új, digitális előfizetése vagy a kártalanítás között, írták még a közleményben. Emlékezetes, két hónappal azután, hogy elbocsátották a 168 Óra teljes belsős stábját (összesen kb. 15 főt), majd az átszervezések miatt felmondott a főszerkesztő, a lap új vezetőt kapott július közepén: Szombathy Pál, az Index 2020 nyarán kinevezett főszerkesztője lett a 168 Óra főszerkesztője. Sztankóczy András, aki Szombathyval egy időben vezető szerkesztőként és stratégiai igazgatóként érkezett az Indexhez, szintén csatlakozott a 168 Órához, ő főszerkesztő-helyettesként.

Szombathyék 2020 novemberében távoztak az Index.hu-tól, miután az Indamedia Network Zrt. megvette az Index.hu-t kiadó cég részvényeit az azokat eddig birtokló alapítványtól, így a lap betagozódott az Indamedia-csoportba.

Márciusban egyébként már megírtuk, hogy nem méri többé a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ) a lapot. Tavaly júliusban derült ki, hogy Rogán Antal barátja, Shabtai Michaeli 50 százalékos tulajdonrészt szerzett a 168 Órát is kiadó Brit Media Kft.-ben. A kiadó másik felét birtokló Milkovics Pál vezérigazgató – akihez többek között a 168 Óra egykori főszerkesztőjének kirúgása kötődik; Rózsa Péternek egy, az Orbán családot ábrázoló archív fotó leközlése miatt kellett távoznia a 168 Óra éléről – ezek után adott interjút a Telexnek, Rogán Antalról, a NER-es nyomulásról a médiában és a sajtószabadságról.

A mostani közlemény úgy is szólt: a Pesti Hírlap megjelenését a kiadó továbbra is szünetelteti,

„miközben folytatódik a korábban bejelentett, online tartalmi fejlesztés. A Kiadó az elmúlt években több, korábban megszüntetett lapot hozott már vissza, ezért joggal bízunk abban, hogy a gazdasági környezet normalizálódását követően ezek az újságok is visszatérnek nyomtatásba is”

– mondta Milkovics Pál, a Michaeli, Schwartz & Brit Zrt vezérigazgatója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!