A közelgő vihar miatt félbeszakították Leslie Mandoki budapesti koncertjét is

2022. augusztus 19. – 19:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb jelzése szerint a fővárost 20 óra magasságában éri el a vihar. Az augusztus 20-hoz kapcsolódó állami rendezvénysorozat pénteki szabadtéri programjait ezért este nyolckor lezárják. Erről döntött nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs.

Több program is elmarad így. 20 óra után kezdődne Fekete Jenő, DANNY, OSSO, Kustan Adam, Daudia, Alright Mela, Soul Serenade, Très Bien és a Karmic koncertje.

Félbeszakították a Mandoki Soulmates Facebookon közvetített koncertjét is a Szentháromság téren. Az előadóművész először nem akarta abbahagyni, mondván még nem esik, és ő amúgy se veszi komolyan a vihart. Megkérdezte a közönséget, hogy fáznak-e, áznak-e, majd még folytatni szerette volna. Fia azonban lebeszélte róla, és láthatóan meglehetősen zokon vette Mandoki a döntést.

„Azt mondják, hogy lekapcsolják az áramot, ha tovább játszunk. Nagyon sajnálom, mert mi játszanánk”

- fogalmazott. A közönséget a koncert végén a helyszín gyors elhagyására szólították fel a szervezők.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábbi közleménye szerint a Kovács Zoltán vezette operatív törzs a programokat az egyes helyszínek szervezőinek mérlegelése alapján engedte folytatni és elkezdeni. Az időjárás azonban romlott azóta.

Az már délután eldőlt, hogy a szombat reggelre tervezett légiparádé elmarad. A reggel 8 órakor kezdődő díszünnepséget és a tisztavatást az eredeti terveknek megfelelően megtartják.

Az operatív törzs szombaton is folyamatosan ülésezik, és az időjárást figyelve hoznak döntést a szabadtéri programok megtartásáról. Az este 9 órakor kezdődő tűzijáték esetleges lefújásáról a szombat délben kezdődő ülésükön hozhatnak döntést.

Ahogy korábban írtuk, a heteken át tartó forróság után augusztus 19-én pénteken nagy hideghullám érte el Magyarországot, amely jégesővel és közel 20 fokos lehűléssel jár. Az ország nyugati felében már most sok helyen szakad az ég, szombaton az ország minden pontján előfordulhatnak záporok.

Kövess minket Facebookon is!