Szombat délben döntenek arról, elmaradjon-e a tűzijáték

2022. augusztus 19. – 14:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az augusztus 20-i állami ünnepség szervezését felügyelő operatív törzs szombat reggel 7 órától folyamatosan ülésezik, és az időjárást figyelve hoznak döntést a szabadtéri programok megtartásáról. Az este 9 órakor kezdődő tűzijáték esetleges lefújásáról a szombat délben kezdődő ülésükön hozhatnak döntést.

Frissítés 17:25-kor: „Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb átfogó előrejelzése és helyzetértékelése alapján az időjárási körülmények nagyfokú bizonytalanságot mutatnak, de általában véve romlanak” – áll a Kormányzati Tájékoztatási Központ péntek délután kiadott közleményében. Jelenleg a rendezvények folytatását és megrendezését lehetetlenné tevő körülmények nem állnak fenn, ezért a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött, hogy azokat az egyes helyszínek szervezőinek mérlegelése alapján engedi folytatódni, illetve elkezdeni a fővárosban – írják.

A kapuban álló gazdasági válságra való tekintettel korábban többen azt javasolták: idén maradjon el az augusztus 20-i tűzijáték. Ezt a kormány semmiképpen nem akarta elfogadni, az esemény költségvetését pedig 10 évre titkosították. Az augusztus 20-áról szóló cikkeink itt olvashatóak.

Péntek délután döntött az operatív törzs a szombat reggelre tervezett légiparádé lemondásáról, erről ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!