Elmarad a szombati légiparádé

2022. augusztus 19. – 14:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az augusztus 20-a lebonyolításáért felelős operatív törzs pénteki döntése értelmében elmarad a szombat 9 órára tervezett légiparádé – írja az MTI. A reggel 8 órakor kezdődő díszünnepséget és a tisztavatást az eredeti terveknek megfelelően megtartják.

A döntést a Magyar Honvédség szakértői hozták meg az Országos Meterológiai Szolgálat péntek délutáni előrejelzése alapján. A légiparádét leszámítva a programok – melyeket az ország több mint 20 pontjára szerveztek – meg lesznek tartva.

Frissítés 17:25-kor: „Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb átfogó előrejelzése és helyzetértékelése alapján az időjárási körülmények nagyfokú bizonytalanságot mutatnak, de általában véve romlanak” – áll a Kormányzati Tájékoztatási Központ péntek késődélután kiadott közleményében. Jelenleg a rendezvények folytatását és megrendezését lehetetlenné tevő körülmények nem állnak fenn, ezért a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött, hogy azokat az egyes helyszínek szervezőinek mérlegelése alapján engedi folytatódni, illetve elkezdeni a fővárosban – írják.

Ahogy korábban írtuk, a heteken át tartó forróság után augusztus 19-én pénteken nagy hideghullám érte el Magyarországot, amely jégesővel és közel 20 fokos lehűléssel jár. Az ország nyugati felében már most sok helyen szakad az ég, szombaton az ország minden pontján előfordulhatnak záporok.

A nemzeti ünnep megrendezéséért felelős operatív törzs minden program szervezőjét és résztvevőjét is arra kéri, folyamatosan figyeljék az előrejelzéseket és annak megfelelően döntsenek az események megtartásáról vagy a részvételről.

A kapuban álló gazdasági válságra való tekintettel korábban többen azt javasolták: idén maradjon el az augusztus 20-i tűzijáték. Ezt a kormány semmiképpen nem akarta elfogadni, az esemény költségvetését pedig 10 évre titkosították. Az augusztus 20-áról szóló cikkeink itt olvashatóak.

Attól, hogy az esti tűzijáték elmaradjon-e, a szombat délben dönt az operatív törzs.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!