Az LMP kezdeményezi a fakivágással kapcsolatos rendelet visszavonását

2022. augusztus 17. – 13:26

frissítve

Az LMP kezdeményezi a fakivágással kapcsolatos rendelet visszavonását
Fakitermelés Natura 2000-es területen a Mátrában – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az LMP határozati javaslatban kezdeményezi a fakivágással kapcsolatos kormányrendeletet visszavonását, valamint az Alkotmánybírósághoz is fordul az ügyben – közölte Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Az MTI tudósítása szerint az ellenzéki politikus „erdőpusztító rendeletként” hivatkozott az augusztus elején kiadott, a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló kormányrendeletre, amely szerinte lehetővé teszi az erdők tömeges kivágását.

Emlékeztetett: a rendelet miatt széles körű társadalmi tiltakozás indult el, az LMP petíciót indított, és többezres demonstrációval tiltakozott az új szabályok ellen.

Az LMP társelnöke sikerként értékelte, hogy kedden miniszteri utasításban tiltották meg a védett erdők tarvágását. Azonban szerinte ez nem jelent teljes körű megoldást, mert a miniszteri utasítás nem nyúl hozzá a rendelethez, aminek számos problematikus pontja van.

Ilyen problémaként említette, hogy a rendelet továbbra is lehetővé teszi, hogy vegetációs időszakban is végezzenek fakitermelést, engedélyezi, hogy például egy akácerdőt 35 éves életkor helyett már huszonöt éves korban kivágjanak, illetve arra is lehetőséget ad, hogy a letermelt tájidegen fafajú erdőállományt a jövőben ne tájhonos faállománnyal helyettesítsék.

Az LMP ezért néhány napon belül beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz, amelyben azt kéri, hogy a testület mondja ki a rendelet alaptörvény-ellenességét – közölte Schmuck Erzsébet. Hozzátette: mivel az Alkotmánybíróság döntési folyamata hosszú, és ebben az ügyben azonnali lépésekre van szükség, ezért az LMP határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelyben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés kötelezze a kormányt a rendelet visszavonására.

A fakivágást megkönnyítő kormányrendeletet politikailag helyretenni hivatott minapi agrárminiszteri utasítást kedden a WWF is üdvözölte, egyben felhívta a figyelmet a problémáira is. Eszerint előrelépést jelent az agrárminiszter Magyar Közlönyben megjelent friss utasítása, ami, mint beszámoltunk róla, több ponton is finomítja a „fakivágás megkönnyítéséről szóló” korábbi rendeletet. Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője szerint úgy tűnik, hogy a kormányzat meghallotta a társadalom felől érkező tiltakozás hangját, ám az utasítással van egy-két probléma.

Ebben a cikkünkben mutattuk be az előző rendelet után, hogy az erdészeti és a természetvédelmi szakemberek értetlenül állnak az új rendelet előtt, amellyel több téli tűzifát biztosítana a kormány a lakosságnak: és azt, miért felesleges az erdőirtási rendelet. Ebben az interjúnkban pedig egy szakember arról beszél, hogy nagyon rossz állapotban vannak a hazai erdők, amiknek nagyon nem jönne jól, ha a természetvédelmi területeken, vegetációs időszakban is lehetne fát kitermelni, ahogy azt korábban a kormányrendelet megengedte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!