Wizz Air-elnök az extraprofitadóról: Az egész koncepciót nehéz elhinni

2022. augusztus 12. – 12:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A Wizz Air előre törölte a nyári menetrendből minden huszadik járatát, hogy a többit biztosan teljesíteni tudja”

– ezt Robert Carey, a Wizz Air elnöke mondta a 24.hu-nak adott interjújában.

Emlékezetes eset volt, amikor a lutoni reptérről nem tudott felszállni egy hétfő esti járat, és csak szerdán küldtek mentesítő járatot az utasokért, akik közül jó néhányan nem is a cégtől kaptak értesítést a gép indulásáról, hanem a nagykövetségtől. Carey elismerte, hogy ezen a reptéren a partnercégük van jelen, ezért akadozott az információáramlás, de arról nem tehettek, hogy megolvadt a kifutópálya.

Egy másik nagy visszhangot kiváltó eset volt, amikor Párizsban segítség nélkül hagyták az utasokat, mert a személyzetnek lejárt a repülési ideje. „Ha a személyzet repülési ideje lejár, egyértelmű a szabályozás: aznap nem repülhetnek többet.” Elmondta, hogy ez is egy szerencsétlen eset volt, de amint tudják, értesítik az utasokat a késésről vagy törlésről, és jelzik, ha szállásra vagy étkezésekre van szükségük, ezek árát utólag megtérítik.

Váradi József vezérigazgató kiszivárgott beszédéről azt mondta, hogy azt kiragadták a kontextusból. „Nem lehet úgy működni, hogy egy bázisról minden ötödik ember azért jelenti magát betegnek, mert fáradt” – ez volt Váradi nagy vihart kavaró kijelentése.

Carey szerint Váradi azt akarta sugallni, hogy kihívásokkal teli nyaruk van, kihívásokkal teli környezetben, tele tőlük független okokból eredő csúszásokkal, amelyek miatt nem a legkönnyebb feladat most járatokat üzemeltetni.

Sosem adnának egy fáradt személyzet kezébe egy járatot, hiszen erre nemcsak nagyon világos szabályok vannak, de hihetetlenül veszélyes is.

„Az extraprofitadó egész koncepcióját nehéz elhinni” – kommentálta a kormány által kivetett adót. (Az európai utasok után 3900 forintot kell fizetni.) A légitársaságok a nyáron ha még termelnek is profitot, télen már nem. Nem tud olyan piaci szereplőről, amelyik a 2019-es szinten, vagyis még a koronavírus-járvány előtti szinten lenne nyereséges. Sejthető, hogy a kormány gyorsan pénzhez akart jutni.

Azt is kifejtette, hogy az iparágnak van jövője, mert az emberek nem fognak 50 euróval többet fizetni a Lufthansának ugyanazért az útért, csak azért, mert kapnak egy kis csokit a fedélzeten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!