Otthagyta segítség nélkül a párizsi reptéren a Wizz Air a Budapestre készülő utasokat

2022. június 25. – 12:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy orvosi konferenciáról utazott volna Budapestre az az utas pénteken este a párizsi Orly reptérről, aki a Blikknek nyilatkozott az úttal járó viszontagságokról, egészen pontosan arról, hogy a Wizz Air (megint) minden segítség nélkül otthagyta a Budapestre készülő utasokat úgy, hogy egyszer csak törölték a járatot.

A helyzetben nem is maga a törlés a legkellemetlenebb, hanem az, hogy a lapnak megszólaló orvos sem átfoglalni, sem törölni nem tudta az utat, mert addigra már becsekkolt, a Wizz Air ugyanis egészen sokáig csak a késésekről küldött tájékoztató üzeneteket.

„Végül egy reptéri takarítónő vitt minket oda egy kisebb monitorhoz, amelyen franciául volt kiírva, hogy a járatunkat már törölték. Ez fél kilenc körül volt, de a Wizz Air csak 22:07-kor küldött végül üzenetet arról, hogy törölve lett a gép. Az üzenetben az is szerepelt, hogy lehet átfoglalni, vagy töröltetni az utat és akkor jár 120 százalékos visszatérítés. Csakhogy az applikációban se átfoglalni, se törölni nem lehet, mivel a becsekkolás már megtörtént. Csak olyan járatoknál engedi a törlést, amik még időben előttünk állnak” – mondta a lapnak.

Tájékoztatást egyébként a reptéren nem kapott, „igazából szélnek eresztették az embereket, hogy menjen mindenki isten hírével. Szerettük volna applikációban lefoglalni másnapra a járatot, de már tele volt”. Végül egy másik reptérről induló szombati gépre foglaltak nekik helyet, a szállással pedig szerencséjük volt, tudtak ott aludni, ahol a konferencia miatt helyet kaptak.

Hasonlóról számolt be egy olvasónk is: amellett, hogy története megerősítette a pénteki járattörlést, ő úgy tudja ismerősei révén, hogy a Wizz Air már csütörtökön is törölt egy járatot, és Párizsban hagyott hetven utast. Segítséget ők sem kaptak. Ismerősei ezután foglalták át a jegyüket a péntek éjjeli járatra, amit szintén töröltek.

A Wizz Air kivizsgálja, történt-e mulasztás a szerződéses partnerüknél

Szombat délután megküldött reakciójában azt írta a cég, hogy „Azonban a szektorban – különösen a légiforgalmi irányításban, a földi műveletekben, a poggyászkezelésben, a biztonsági szolgálatoknál és a repülőtereken – széles körben tapasztalható munkaerőhiány miatt előfordulhatnak kisebb-nagyobb, legtöbbször a légitársaságunkon kívül álló okokból eredő fennakadások és késések. Sajnos minél nagyobb egy-egy késés, a szigorú repülésbiztonsági szabályozások – mint például a légiszemélyzet munkaidejének pontos betartása vagy a repülőtéri résidők rugalmatlansága – miatt annál nagyobb az esély a járattörlésre.”

Ez történt a kérdéses Párizs–Budapest járat esetében is, a Wizz Air járatai akkora késést halmoztak fel, hogy a repülőgép már nem indulhatott vissza a francia fővárosból. A cég közlése szerint az utasokat a várható késésről, majd a járattörlésről sms-ben és e-mailben tájékoztatták. Tőlük utólag is elnézést kérnek a kellemetlenségek miatt.

„Csalódottságukat teljes mértékben megértjük, hiszen a hosszú bezártság után mindenki újra át szeretné élni a szabad utazás élményét”

– írták. Hozzátették, hogy járattörlés esetén egy velük szerződésben álló cég gondoskodik az utasokról, ezért kivizsgálják, történt-e mulasztás a párizsi esetben, és megteszik a szükséges lépéseket.

Megjegyzik, hogy a járattörlés miatt a légitársaság alternatív járatait, a jegyár teljes visszatérítését, illetve annak 120%-os jóváírását ajánlották fel – utóbbiakat igyekeznek egy héten belül feldolgozni. „A járattörlésből fakadó károkat a Wizz Air megtéríti, emellett érintett utasaink a visszatérítésen felül a jogszabályban meghatározott kártérítési összeg megfizetését is igényelhetik, amelyhez a kérelmet a wizzair.com weboldalon nyújthatják be.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!