Tihanyban fényjáték lesz a tűzijáték helyett augusztus 20-án

2022. augusztus 2. – 17:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb fideszes polgármester döntött úgy, hogy a településén nem tartják meg az augusztus 20-i tűzijátékot. Tósoki Imre, Tihany polgármestere Facebook-oldalán osztotta meg a hírt szerdán, hogy idén fényjátékkal ünneplik az államalapítást. Azt ígéri, az így felszabaduló összeget az új bölcsőde és óvoda berendezésére fordítják.

„Sokan elmondták nekem, hogy a tűzijátékot azért sem támogatják, mert az környezetszennyező, és a jelenlegi klímaváltozásos, aszályos időben veszélyes is. Mezők, erdők, tarlók égnek le, és egyelőre nincs remény az elmaradt csapadék megérkezésére, ami érdemben meg tudná akadályozni az újabb tüzek fellobbanását. Az állatok is rosszul tűrik, ezért a kutyatulajdonosok is külön kérték a tűzijátékok beszüntetését” – indokolta meg a döntést Tósoki, megértést kérve a lakosságtól.

A tervezett koncerteket, mozit és fotókiállítást ettől függetlenül megtartják augusztus 20-án Tihanyban, és este negyed tízkor kezdődik a fényjáték.

A napokban sorra jelentették be a vidéki városok vezetői, hogy idén nem tartják meg a szokásos augusztus 20-i tűzijátékot. A polgármesterek takarékoskodással és a rászorulók támogatásával indokolták döntésüket, de például Pécsen a klímavédelemre is hivatkoztak. Kistarcsán sajátos megoldás született: a város fideszes polgármestere, Juhász István saját zsebből fizeti a tűzijáték költségeit, hogy ne kelljen lemondani azt.

A kormány közben négynapos programsorozatot tervez augusztus 20., az államalapítás ünnepe köré, a szervezők azt ígérik, Európa legnagyobb tűzijátéka lesz. Az eszközök nettó 1,3 milliárd forintba kerültek. A budapesti rendezvény részleteiről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!