A Fidesz Mezőtúron és Esztergomban, az MSZP-DK Sajószentpéteren nyerne vasárnap

2022. július 17. – 07:00

A Fidesz Mezőtúron és Esztergomban, az MSZP-DK Sajószentpéteren nyerne vasárnap
Kocsis Máté Szűcs Dániel kampányrendezvényén – Fotó: Kocsis Máté / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenegy településen tartanak időközi választást vasárnap. Mezőtúron a fideszes alpolgármester és az ellenzék által is támogatott civil jelölt csap össze a polgármesteri székért, Szentendrén, Esztergomban és Sajószentpéteren pedig önkormányzati képviselőt választanak. Az ellenzéki pártok logója (DK-MSZP) egyedül Sajószentpéteren lesz ott a szavazólapon, míg Esztergomban csak a Fidesz és a Mi Hazánk indul.

Az utolsó pillanatig csak találgatások voltak arról, hogy kit indít a Fidesz a korrupcióval gyanúsított Boldog István helyett a törökszentmiklósi központú választókerületben (Jász-Nagykun-Szolnok 4.) az április 3-i országgyűlési választáson. A háttérben több nevet is emlegettek, végül Herczeg Zsolt mezőtúri polgármester lett a befutó, aki az előzetes várakozásokkal ellentétben nagyon simán, a szavazatok több mint 50 százalékával legyőzte a jobbikos Csányi Tamást.

Miután Herczeg felvette a parlamenti mandátumát, megüresedett a polgármesteri szék Mezőtúron, a két pozíció ugyanis a jogszabályok szerint összeférhetetlen. A Fidesz az eddigi alpolgármestert, Szűcs Dánielt indítja a vasárnapi időközi választáson, és szemmel láthatóan nem bízzák a véletlenre: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is elutazott Mezőtúrra kampányolni.

Szűcs ellenfele Fekécs Gábor, egy helyi civil szervezet, a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE) jelöltje, aki mögött ott van a jobbikos Csányi Tamás is. A Jobbik volt országgyűlési képviselője 2014-ben kikapott Herczeg Zsolttól a mezőtúri polgármester-választáson, ám a neve most is felmerült az áprilisi választás után.

Állítása szerint többen is megkeresték, hogy induljon el az időközi választáson Mezőtúron, és Facebook-bejegyzése szerint a hat párti összefogás elnökségi szinten már döntött is a támogatásáról. Ő azonban még a jelölési időszak előtt visszalépett Fekécs javára, mert szerinte civil jelöltre van most szükség. „Meggyőződésem, hogy van olyan helyzet, amikor hátra kell lépnünk egyet, hogy a közösségünk kettőt előre léphessen” – fogalmazott bejegyzésében Csányi.

A mezőtúri polgármester-választás tétje, hogy TEKE nevű civil szervezet többségbe tud-e kerülni képviselő-testületben, vagy továbbra is patthelyzet lesz. 2019 óta hat-hat képviselője van a Fidesznek és a TEKE-nek a testületben, ami erősen nehezíti a hatékony működést. Több mint fél évig nem tudtak megegyezni az alpolgármester személyéről sem. Végül Herczeg a veszélyhelyzet alatt a testület nélkül ki tudta nevezni Szűcs Dánielt, aki most eggyel feljebb lépne. A szavazólapon egy harmadik név is lesz, Nagy István függetlenként indul.

Varga Krisztián – Fotó: Varga Krisztián / Facebook
Varga Krisztián – Fotó: Varga Krisztián / Facebook

Esztergom alpolgármestere is országgyűlési képviselő lett áprilisban. Erős Gábort a korrupciós ügybe keveredett Völner Pál helyett indította a Fidesz Komárom-Esztergom megye 2. választókerületében. Kassai Viktor volt partjelzője meglepően simán hozta a körzetet: több mint 6 ezer szavazattal többet kapott, mint a jobbikos Nunkovics Tibor.

Mivel Erős egyéni körzetben került esztergomi képviselő-testületben, ott is időközi választást írtak ki. Két jelölt közül választhatnak a helyiek: a Fidesz Varga Krisztiánt, a Mi Hazánk Mozgalom Méhes Szilvesztert indítja. A kormánypárti jelölt legutóbb nagy arányban, a szavazatok több mint 70 százalékával nyert Esztergom 1. számú egyéni választókerületében. Az ellenzéki pártszövetség akkor a Szeretgom nevű szervezet jelöltje mögé állt be, aki 17 százalékon végzett.

Jóval nehezebb dolga lesz a Fidesznek Szentendrén, ahol 2019-ben a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület (TESZ) az ellenzéki pártok támogatásával hatalmasat nyert. Fülöp Zsolt lett a polgármester, és mind a tíz egyéni körzetben legyőzték a Fideszt, amely csak a kompenzációs listán jutott négy képviselői helyhez. 2020 decemberében a TESZ egyik önkormányzati képviselője, Almási Csilla lemondott. A döntést közleményében azzal indokolta, hogy „a kialakult városvezetői működésmódok és a megváltozott családi kötelezettségeim együttesen nem teszik lehetővé a képviselői vállalásaim megfelelő színvonalú és kellő eredményességű teljesítését.”

A veszélyhelyzet miatt azonban egészen mostanáig nem lehetett időközi választást tartani. Hárman szállnak versenybe Szentendre 10. evk-ban: Puskás Réka a TESZ színeiben, Szabados András Fidesz-KDNP jelöltje, míg az Magyar Kétfarkú Kutyapárt Bürger Zoltánt indítja. 2019-ben Almási Csilla a szavazatok közel 60 százalékával nyert ebben a körzetben, akkor a Fidesz jelöltje mindössze 37,75 százalékot kapott.

Sajószentpéter a baloldal egyik utolsó vidéki fellegvára, az MSZP-s Faragó Péter 2006 óta vezeti a várost. A Fidesz most meg sem próbálja bevenni. A 6. evk-ban tartanak vasárnap időközi választást, miután a körzet képviselője, Geregúr József januárban meghalt. Geregúr 1990 óta volt tagja a testületnek, és 13 évig a város alpolgármestereként is dolgozott. Hét jelölt száll versenybe a megüresedett képviselői helyért, közülük csak kettő neve mellett van pártlogó.

Geregúr József Áron – Fotó: Geregúr József Áron / Facebook
Geregúr József Áron – Fotó: Geregúr József Áron / Facebook

Geregúr Áron a DK-MSZP színeiben indul, Tóth Ferenc pedig a Munkáspárt jelöljte. Geregúr mellett pénteken Arató Gergely kampányolt Sajószentpéteren pénteken, a szórólapján pedig Dobrev Klára és Kunhalmi Ágnes is szerepelt.

Időközi választást tartanak még vasárnap

  • a Nógrád megyei Salgótarjánban,
  • a Vas megyei Kondorfán,
  • a Győr-Moson-Sopron megyei Darnózseliben,
  • a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaszadán,
  • a Nógrád megyei Somoskőújfaluban,
  • a Baranya megyei Szilváson, valamint
  • a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászboldogházán is.

Az ellenzéki pártok az április 3-i választás óta nem szerepeltek valami fényesen az időközi választásokon. Múlt héten a XVI. kerületben és Kecskeméten is tarolt a Fidesz, június 26-én pedig a V., VII. és VIII. kerületben is kormánypárti jelölt nyert, az ellenzék egyedül Gyöngyösön és a IV. kerületben örülhetett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!