Időközik: a XVI. kerületben és Kecskeméten tarolt a Fidesz, Nagytarcsán viszont felsültek a kormánypártok

2022. július 10. – 23:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc településen rendeztek vasárnap időközi önkormányzati választást: Sárokon, Balatonrendesen, Garaboncon, Serényfalván és Segesden polgármestert választanak, Nagytarcsán településvezetőt és képviselő-testületet is, Kecskemét és Budapest XVI. kerületének egy-egy választókerületében pedig önkormányzati képviselőt.

A budapesti XVI. kerületben tarolt a Fidesz jelöltje, Horváth Ádám 68,16 százalékkal (944 szavazat) nyert, Farkas Adrián független jelölt 14,8 százalékot (205 szavazat) kapott, míg Kertész Edit, a DK jelöltje 12,71 százalékkal (176 szavazat) harmadik lett, írja az MTI.

Kecskeméten is fideszes jelölt nyert. A 9. választókerületben Jánosi István 64,59 százalékot szerzett (591 szavazat), míg a Szövetség a Hírös Város jelöltje, Kalló Julianna 27,32 százalékot (250 szavazat). A Kétfarkú Kutyapárt jelöltje, Kordik Szabolcs lett a harmadik, 4,92 százalékkal (45 szavazat).

A Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom jelöltje, Varga László két darab szavazatot kapott, ami a voksok 0,22 százalékát jelenti.

A 9-es választókerületben 5951-en szerepeltek a névjegyzékben, de csak 915-en mentek el szavazni, 6 voks pedig érvénytelen volt.

Az időközi választásra azért volt szükség, mert Szeberényi Gyula Tamás (Fidesz-KDNP) lemondott önkormányzati képviselői posztjáról, miután az áprilisi országgyűlési választásokon parlamenti mandátumot szerzett.

A Pest megyei Nagytarcsán a függetlenként induló Gulyás Tamás István lett a polgármester. A Fidesz-KDNP jelöltjét győzte le, Gulyás Tamás István 64,12 százalékot kapott (1260 szavazat), míg a kormánypárti Réthy Erik csak 28,55 százalékot (561 szavazat) szerzett.

A képviselői helyekért hat fideszes is indult, de egyikük sem jutott be a testületbe.

Hat független jelölt jutott mandátumhoz: Berna-Pataki Szandra 193, Sándor Béla 190, Jurics Jolán 187, Rédei Attila 180, Barna Ervin 179 és Bardócz Gábor 179 szavazattal.

Frissítés 2022.07.11. Cikkünkben korábban a részadatok szerepeltek, a végleges adatok a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján a következők:

Berna-Pataki Szandra 1 304, Sándor Béla 1 330, Jurics Jolán 1 248, Rédei Attila 1 257, Barna Ervin 1 264 és Bardócz Gábor 1 303 szavazattal.

A Veszprém megyei Balantonrendesen is a független Epres Róbert lett a polgármester: 58 szavazatot kapott, míg ellenfele, Sápi László 39-et. A 155 választásra jogosult közül 98-an mentek el szavazni, egy voks érvénytelen volt. A faluban azért kellett időközi választást kiírni, mert a korábbi független polgármester, Lenner István tavaly nyáron lemondott tisztségéről.

A Baranya megyei Sárokon Henke Smilját választották meg polgármesternek, a független jelölt 51 szavazatot kapott, a szintén függetlenként induló Uszléber Jánosné lett a második 15 szavazattal. A zsákfaluban 97-en szavazhattak, közülük 78-an éltek ezzel a jogukkal. Az időközi választára azért volt szükség, mert a korábbi polgármester, a posztért újra indult Fischer-Kondricz Zsuzsanna lemondott tisztségéről.

A Zala megyei Garaboncon Takács Zsoltán független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást, 140 szavazatot kapott. A másik három független jelölt közül Mezőfi Józsefné 88, Bogdán Ferenc Elemér 35 és Süslecz Árpád 26 szavazatot kapott. 601-en szavazhattak, de csak 293-an vettek részt a választáson, négyen érvénytelenül szavaztak. A választást azért írták ki, mert a település korábbi független polgármestere lemondott posztjáról.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Serényfalván Gáthyné Szerna Ágotát választották meg polgármesternek az időközi választáson. Öten indultak a posztért, köztük a Munkáspárt jelöltje is. Gáthyné Szerna Ágota 378 szavazattal nyert. Serényfalván az előző polgármester halála miatt kellett új községvezetőt választani.

A Somogy megyei Segesden Bencze Imre független jelölt nyerte a polgármester-választást. 421 szavazatot kapott, míg Takácsné Illés Henriett 314, Sára Gábor 57 érvényes szavazatot. Az időközi választásra azért volt szükség, mert Péntek László halála miatt 2021 február vége óta betöltetlen volt a polgármesteri tisztség a településen.

A június 26-én rendezett időköziken szinte mindenhol a Fidesz-KDNP nyert, ennek okait ebben a cikkünkben elemeztük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!