Orbán Viktor: Mindenki becsülje meg a munkahelyét, mert azokért harc lesz

2022. július 15. – 07:29

frissítve

Orbán Viktor: Mindenki becsülje meg a munkahelyét, mert azokért harc lesz
Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2022. július 15-én – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán szerint nehéz a háborúról jól gondolkodni, de Magyarországnak az semmiképp sem jó. De ott van Kína, amely olajimportra szorul, és haszonélvezője ennek konfliktusnak, mert Oroszországból kapja azt, mondta Orbán, aki szerint a háborún az USA nem veszít, Kína nyer, de Európa meg veszít rajta. Közben az üzletemberek is nyerészkednek rajta, itt „a Soros György típusú üzletemberekre kell gondolni” Orbán szerint akik a háború fenntartása mellett érvelnek, mozgósítják a hálózatukat, az általuk fizetett elemzők és újságírók a háború igazságossága és folytatása mellett érvelnek, „holott a Soros György-félék nem mások, mint egyszerű háborús uszítók”, mondta.

A határvadász egységek felállításáról szóló rendeletet pénteken fogja aláírni Orbán, kétezer határvadászt kezdtek el toborozni, az ő fizetésük felfelé fogja tolni a katonai és rendőri fizetéseket is szerinte, mert az alacsonyabb iskolázottságú határvadászok mégsem kereshetnek náluk többet, mondta.

A kétezerről két éven belül „fel kell mennünk” négyezer határvadászra. Ők a készenléti rendőrségen belül végzik a munkájukat, de alacsonyabb szintű kiképzést kapnak majd. Hároméves szerződésük lesz elsőre, de ha tetszik nekik a munka, maradhatnak általános alkalmazási státuszban, mondta Orbán.

Kerüljük a szót, hogy mozgósítás, mert arról nincs szó, hogy civileket is hívnának be a hadseregbe, de a hadsereget belül kell mozgósítani, mondta Orbán. Új források kellenek, fejleszteni kell a hadsereget. A napokban aláírja a rendeletet, amivel új forrásokat adnak a hadseregnek, mert a keleti határon „nekünk is meg kell jelennünk” a NATO-katonák mellett, akikből újabb erőket vezényel a NATO, mondta Orbán.

A miniszterelnök szerint van egy déli határprobléma is, illegális migránsok fegyverekkel fenyegetik a katonákat, azt nem lehet megoldani katonákkal már, mert a katonák kellenek a keleti határra. De a rendőrök sem bírják már ezt sokáig, mert őket az ország különböző pontjaiból vezényelték oda, mondta. Itt jönnek képbe a határvadászok.

Orbán a katatörvény ellen zajló tüntetéseket – a műsorvezetővel együtt – az ellenzékkel kötötte össze, akiket a miniszterelnök most „vízben szereplő pockokhoz” hasonlította. Orbán szerint az ellenzék ebből politikai hasznot akar húzni: „értem, de nagyon rossz politikának tartom”.

Orbán jó és szükséges döntésnek tartja az új katatörvényt. Ezután arról beszélt, ő maga is dolgozott annak idején a kata kidolgozásán, és eleinte minden jó volt, de aztán elkezdték ezt kihasználni, de Orbán még elnézi ezt is, mert „élünk, ahogy tudunk”. A miniszterelnök szerint „a cégekkel van inkább baj, akik arra akarták rávenni az alkalmazottaikat, hogy menjenek át katába”, de még ezt is elbírta a gazdaság, de most háborús helyzet van, és ez nem fér bele, mondta Orbán, aki szerint ez nem a költségvetés miatt nem fér bele, hanem a nyugdíjrendszer miatt. Szerinte az nem fog menni, hogy 450 ezer ember nem fizeti be a nyugdíjkasszába azt a pénzt, amit be kéne, mert akkor az „ki fog lukadni”, és akkor a nyugdíjasok szívnak. Orbán szerint az ország 50-150 ezer katást elbír, de többet nem.

Orbán érti, hogy mindenki segíteni akar Ukrajnának, de ő mindig is mondta, hogy a szankciók nem segítenek rajta. „És ha így megy tovább, kinyuvasztják az európai gazdaságot. El kell jönnie az igazság pillanatának” a miniszterelnök szerint, a szankciós politikát meg kell változtatni, „le kell ülni az oroszokkal, békét kell kötni”, csak ennek lehet eredménye mondta.

Ha keresnének itt is hatezer eurót az emberek, és annak egyhatoda menne el a rezsire, az kibírható lenne nekik, de Magyarországon ennél jóval rosszabbul keresnek az emberek, így jobban megérzik az árakat, ismerte el Orbán, aki szerint ezért van szükség rezsicsökkentésre, amit a baloldal nem ismeri el.

Orbán szerint a háború előtt belefért, hogy mindenkinek rezsicsökkentés járjon, a háború után viszont ez már nem fér bele, és Orbán örülne, ha ezt mindenki belátná.

Orbán ezután arról is beszélt, elrendelték az energia-veszélyhelyzetet, majd felsorolta azt a hét pontot, amit stratégiaként megjelöltek. Orbán szerint azért nyúltak hozzá a rezsicsökkentéshez, mert azt próbálják megmenteni. „Nagy tisztelettel arra kérem a családokat, hogy aki átlag felett fogyaszt, az lássa be, hogy arra kénytelenek” magasabb árat kivetni, mert akkor megszűnne a rezsicsökkentés.

Orbán szerint vannak olyan országok, akik a szankciós politika hívei, de az nem váltotta be szerinte a reményeket, sőt, ellentétes hatást váltott ki, visszacsapott azokra az országokra, akik azokat kivetették, így a miniszterelnök szerint az lenne most a legfontosabb, hogy Brüsszel ezeket gondolja át.

„Eleinte azt hittem, csak lábon lőttünk magunkat, de az európai gazdaság tüdőn lőtte magát, és levegőért kapkod”, mondta Orbán. Szerinte lesznek olyan országok, hol nem lesz gáz, de Magyarország abba a kategóriába tartozik, ahol lesz gáz, csak nagyon drágán.

Orbán szerint most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk. Két nagy csata lesz: energiáért, megélhetési költségvetésért, elviselhető rezsiárakért, de emellett lesz harc a munkahelyekért is. Orbán szerint az európai gazdaság recesszióba lép, „zsugorodni kezd”, a teljesítménye csökken. Orbán azt tanácsolja mindenkinek, akinek van munkája, hogy becsülje meg, és tegyen meg azért mindent, hogy ez a munka meg is maradjon.

„Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna február 24-én, hogy lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belelépünk a háború korába”, mondta Orbán, aki szerint észnél kell lenni, hogy a fegyveres konfliktus ne terjedjen át Magyarországra.

Az elmúlt időszakban több minden történt az országban:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!