Lázár elvette Palkovicstól Vitézy közlekedési cégét

2022. július 14. – 13:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Pünkösdi királyságnak bizonyult Vitézy Dávid nagy tarolása, amivel mindent maga alá gyűrt a közlekedés területén, amit csak lehetett”

írja posztjában a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). Hozzáteszik, hogy a korábbi Budapest Fejlesztési Központ utódcégét, a 300 fős Nemzeti Közlekedési Központot (NKK) egy rendelettel elvették a Palkovics László vezette Technológiai és Ipari Minisztériumtól. Az NKK vezetője volt Vitézy Dávid, államtitkári rangban. Az új tulajdonos a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium. Kerestük Vitézy Dávidot az ügyben, de nem kívánt reagálni a hírekre.

Vitézy államtitkári kinevezése májusban – Fotó forrása: Vitézy Dávid / Facebook
Vitézy államtitkári kinevezése májusban – Fotó forrása: Vitézy Dávid / Facebook

Lázár lépése váratlan volt ugyan, de nem meglepő. A Miniszterelnökség lapunknak már két hónapja, május közepén megerősítette, hogy azok a feladatkörök, amelyeket a Budapest Fejlesztési Központ az építésügy és a beruházások területein ellátott (azaz a mostani NKK-projektek), Lázár János tárcájához kerülnek.

Az átvett nagyberuházások jelentős része a fővároshoz kötődik, ahogy Vitézy egy korábbi beszédéből jól látszik: a HÉV-ek felújítása, a Déli körvasút vagy a Pázmány Campus, a Nyugatihoz tartozó vasúti alagút, a budai fonódó villamos meghosszabbítása, a Galvani híd. Mint írtuk: mivel a múltban Lázár János számtalanszor beszélt arról, hogy a vidék fejlesztése sokkal fontosabb, mint a fővárosé, ebből következően ezek a projektek most háttérbe szorulhatnak, annál is inkább, mert a válság miatt lehet arra hivatkozni, hogy kevesebb a fejlesztési forrás.

Egyelőre úgy néz ki, hogy Vitézy államtitkárságánál marad a tömegközlekedés szervezése, ami a fővárosi BKK-modell alapján egyfajta megrendelői-szervezői szerepkört jelent a távolsági buszközlekedés és a vasút, valamint a városi közösségi közlekedési cégek integrációja terén. Mivel azonban Lázár már bekebelezte a közútfenntartással foglalkozó Magyar Közút Zrt.-t a közúti fejlesztésekkel egyetemben, az sem biztos, hogy ne vetne erre szemet. Jelenleg ugyanis két közlekedési félminisztériuma is van a kormánynak: a Palkovics vezette TIM és Lázár tárcája, az ÉBM.

Ahogy a VEKE rámutat: azzal, hogy az NKK Lázár Jánoshoz került, már két projektmenedzsment cége is lett, ugyanis egy korábbi csatában a NIF Zrt.-t már elvitte Vitézy elől. Mint írják: hírek szerint Lázár a NIF Zrt.-t 2023. január elsejével megszünteti, de a projektmenedzsmenti feladatokat nemigen lehet egy minisztériumon belülről intézni, ráadásul az áfa ügye is bejátszik, pont jól fog jönni tehát egy másik cég, amit könnyebb átszervezni, mint a javíthatatlannak ítélt NIF-et.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!