A Mi Hazánk a mellékállású katásokkal, a Momentum a céges számlázással puhítaná az új adótervezetet

2022. július 11. – 18:27

Másolás

Vágólapra másolva

Egyetlen nap alatt átveri a kormány az új, szigorúbb katatörvényt: a parlament kedden tárgyal és szavaz is majd róla. Eszerint 18 millió forintra emelik a katás bevételi értékhatárt, az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint lesz. Az új katásoknak így csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők, akiknél a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne.

Bár az ellenzéki pártoknak majdnem egységesen nem tetszik a törvényjavaslat, közülük csak ketten nyújtottak be hozzá módosítót.

A Momentum két részben módosítaná a javaslatot:

  • egyrészt kivenné belőle azt a részt, miszerint a katás adózó nem állíthat majd ki számlát céges megrendelőknek;
  • másrészt a javaslat szerint az új katás rendszert szeptember 1-jén vezetnék be, a Momentum ezt a határidőt tolná ki január 1-jéig.

A momentumos Bedő Dávid szerint erre azért lenne szükség, mert a javaslatban szereplő határidő olyan rövid, hogy „a vállalkozások nem tudják hozzá igazítani működésüket”, a felkészülésre viszont elég időt kell nekik adni. Emellett Bedő szerint „a vállalkozások egész évre tervezték meg adófizetésüket, ennek megfelelően tervezték meg ügyvitelüket, valamint alakították ki ügyfélkörüket”.

A másik módosítót a Mi Hazánk nyújtotta be, aki

  • egyrészt azzal egészítené ki a törvényjavaslatot, hogy az alól kivételt képezzenek a helyi önkormányzatok és az állam, illetve a helyi önkormányzatok által irányított költségvetési szervek és az államháztartás részét képező költségvetési szervek, valamint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok részére nyújtott szolgáltatások, egyéb tevékenységek;
  • másrészt azt akarják, hogy akik eddig mellékállásban voltak katások, azok továbbra is változatlanul végezhessék a munkájukat, és havi 25 ezer forintos adót kelljen fizetniük.

A mi hazánkos Apáti István mindezt úgy indokolta, ezekre azért van szükség, hogy megtartsák az „állami és az önkormányzati szektor vérkeringését”, valamint nem szabad, hogy „a járvány és a háború okozta válság hátrányait a kisvállalkozókkal fizettessük meg”.

A minden várakozáshoz képest durvább kata-adótervezet részleteiről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!