Egyetlen nap alatt, kedden átveri a kormány az új, szigorúbb katatörvényt

2022. július 11. – 14:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Semjén Zsolt hétfőn azt kérte a kormány nevében az Országgyűlés elnökétől, hogy az új katás törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalják.

Eszerint

  • a módosító javaslat benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő három órán belül van lehetőség;
  • az összevont vitára 2022. július 12-én (kedden) 1. napirendi pontként sor kerülhet a parlamentben; majd
  • az összegző módosító javaslatról szintén már 2022. július 12-én (kedden) dönthetnek és zárószavazást is tarthatnak.

„A fentiekre tekintettel a HHSZ. 15. § (4) bekezdése alapján kezdeményezem az Országgyűlés 2022. július 11-12-i rendkívüli ülése napirendi javaslatának kiegészítését a jelzett törvényjavaslat összevont vitájával és a szavazásokkal, annak érdekében, hogy a szóban forgó törvényjavaslat 2022. július 12-én elfogadásra kerüljön. A napirendi javaslat módosítását a törvényjavaslat mielőbbi elfogadásához fűződő kiemelt kormányzati érdek indokolja” – írta beadványában a miniszterelnök-helyettes.

A változás nagyon sokakat érint. A G7 korábbi cikkében olvasható az a KSH-adat, amely szerint a magyarországi kisadózók száma 2015 és 2021 között 130 ezerről 450 ezerre nőtt, ezzel pedig az összes foglalkoztatotton belüli arányuk 3-ról csaknem 10 százalékra emelkedett ebben az időszakban.

Az új katásoknak csak magánszemélytől lehet bevételük

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy benyújtotta a kormány az új katatörvényt. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint

  • 18 millió forintra emelik a katás bevételi értékhatárt, és
  • azok választhatják majd az új adózási formát, akik a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók. (Ilyenek például a szépségipar dolgozói.)

Az új katásoknak így csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők, akiknél a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne.

Fontos változás az is, hogy az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!