Orbán üdvözölte Toroczkait, majd oltásellenesnek nevezte a Mi Hazánkot

2022. június 27. – 16:20

frissítve

Orbán üdvözölte Toroczkait, majd oltásellenesnek nevezte a Mi Hazánkot
Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. június 27-én – Fotó: MTI/Kovács Attila

Másolás

Vágólapra másolva

A napirend előtti felszólalások után Orbán Viktort kérdezték a képviselők az azonnali kérdések órájában a parlamentben.

Néhány kérdés-felelek elhangzott hétfőn az azonnali kérdések órájában az ellenzék és Orbán Viktor között, ezekből a lényegesebbek:

  • A DK-s Kálmán Olga azt mondta Orbánnak, csapnivalón kormányoznak, mert a gazdaságpolitikájuk összeomlik. Orbán erre úgy reagált a volt műsorvezetőnek: „Kérdezett ön már engem, de akkor jobban ment.”
  • A jobbikos Jakab Péter lopásról és melósokról, Orbán fizetésemeléséről beszélt a felszólalásában, utóbbira Orbán úgy reagált: „kivártam a soromat”. A miniszterelnök szerint a parlament határozza meg az ő fizetését, ő pedig tisztelettel elfogadja a parlament döntését.
  • Fekete-Győr András felszólalásában összekeverte az olimpiai éveket, 2030-as évről beszélt, mire Orbán erre úgy csapott le: 2030-ban nem lesz olimpia, ezért sem pályázna Magyarország, és a 2032-esnek már van gazdája. Maximum a 2036-osról beszélhetnek, „már amennyiben ön is itt lesz velünk”, mondta a momentumos képviselőnek Orbán, majd a Momentumot Gyurcsány Ferenc ifjúsági tagozatának nevezte.
  • Az MSZP-s Harangozó Tamás arról beszélt, a Fidesz-kormány nem figyel oda a rendőrökre, egészségügyi dolgozókra vagy épp a pedagógusokra, mire Orbán azt mondta, a Gyurcsány-kormánnyal ellentétben ők ezeket az ágazatokat nem leépítik, hanem építik.
  • Először szólt egymáshoz a parlamenti padsorokban Toroczkai László és Orbán Viktor: a miniszterelnök üdvözölte Toroczkait, majd oltásellenesnek nevezte a Mi Hazánkot. „Kevés olyan ember van, akivel még nem vitatkoztam a parlamentben. Keresem a hangom, meglátjuk még, hogyan lesz” – mondta Orbán, aki tiszteletben tartja, hogy a Mi Hazánk ellenzékben van, de egy esetben nem tudna együttműködni velük, ha Toroczkaiék is összeállnak Gyurcsány Ferenccel.
  • A párbeszédes Tordai Bence Orbán-féle megszorító csomagról beszélt, mire a miniszterelnök úgy reagált, Magyarországon nem lesz megszorítás, az ellenzék pedig lehetne szerényebb, miután április 3-án elveszítették a választásokat.

Eddig kérdezhették Orbánt a képviselők.

A szociális dolgozók miért nem kapták meg az egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítést, miközben túlmunkát végeztek a pandémia alatt? – kérdezte Ungár Péter (LMP).

Orbán szerint az év elején 20 százalékos béremelést kaptak a szociális dolgozók, és ha úgy teljesít a gazdaság, akkor „róluk sem fognak megfeledkezni.” Ezután megköszönte a munkájukat.

„Minden túlmunkáért, minden pénzt kifizettünk, ami járt.”

Akármit is állít az ellenzék, mondta Tordainak a miniszterelnök. Orbán szerint az elégedettség szó lehet, hogy nem szerepel még a magyar emberek szótárában, de a kormány mindent megtesz azért, hogy az embereket oda elvezesse.

A párbeszédes Tordai Bence szerint az Orbán-csomag megszorításai mögött elbújhat a Bokros-csomag, amit annak idején Orbán kritizált, erre jön még szerinte a rekordgyenge, 404 forintos euró. „Az emberek nyögik a brutális Orbán-csomag terheit”, közben megemelik a miniszterelnök fizetését.

Orbán erre úgy reagált, hiába veszített az ellenzék április 3-án, továbbra is folytatják azt a felszólalási viselkedést, amit azelőtt. Pedig a vasárnapi időközi választás eredményéből is tanulhatna.

Tordai szerint hiába neveznek valamit költségvetési kiigazításnak, az valójában megszorítás.

Toroczkai szerint sokat fognak még vitázni, sokszor kell majd Orbánnak hallgatnia az ötleteit. Most például „biovédelmi csoport” felállítását javasolta a majomhimlő miatt.

Orbán oltásellenesnek nevezte a Mi Hazánkat, szerinte korábban is az volt a párt, és most is az.

Ez azért is érdekes, mert korábban kizárólag az ellenzéki összefogás pártjait vádolta ezzel a kormány.

Cikkünk a témában: A Fidesz valamiért szem elől tévesztette a leginkább oltásellenes ellenzéki pártot.

Toroczkai László (Mi Hazánk) szerint a kormány sokszor nem beszél a leglényegesebb dolgokról. Megszavaznák a vármegyék és a főispánok visszahozását, de Toroczkai szerint jó lenne, ha „a történelmi magyar alkotmányról” is beszélnének.

A Mi Hazánk elnöke azt javasolta, hogy a kormány adóztassa meg a techcégeket is, vezessenek be 15 százalékos digitálisadót, ebből lehetne például a rendőrök fizetésemelését kifizetni.

„Kevés olyan ember van, akivel még nem vitatkoztam a parlamentben. Keresem a hangom, meglátjuk még, hogyan lesz” – kezdte válaszát Orbán.

Tiszteletben tartják, hogy a Mi Hazánk ellenzékben van, egy esetben nem tudnak együttműködni velük, ha Toroczkaiék is összeállnak Gyurcsány Ferenccel, mint elődpártjuk, a Jobbik.

Orbán előbb megköszönte, hogy Harangozó gratulált nekik a választási győzelemhez, majd azt mondta, a pedagógusok biztosan fognak kapni három egymást követő évben 10-10-10 százalékos béremelést. Hogy azon felül mi lesz, majd meglátják. Az ápolóknak is jobb lett volna magasabb emelést adni, „mindent meg fogunk tenni, hogy a nővérek bére is növekedhessék”, mondta. Az orvosoknak a valaha volt legnagyobb emelést adták az elmúlt másfél évben Orbán szerint. A rendőrökről pedig azt mondta, a Gyurcsány-kormány a rendőrséget leépítette, Pintér Sándor építette azt újjá.

Harangozó szerint lehet, hogy ezek a béremelések megtörténtek, de attól függetlenül a rendőrök felmondanak, és ápolóból, orvosból sincs elég.

Orbán szerint amikor az MSZP volt kormányon, elvette az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok fizetését, szétverték a rendőrséget, bezárták az iskolákat. Ezzel szemben a Fidesz-kormány segíti őket.

Az MSZP-s Harangozó Tamás szerint a Fidesz április 3-án felszállt a Holdra, de úgy tűnik, azóta sem szálltak le onnan. A képviselő szerint kórházakat állítottak le ideiglenesen, osztályokat zártak be a kórházakban, nincs elég egészségügyi dolgozó, közben rendőrök szerelnek le. Harangozó szerint a jövő évre sincs „pislákoló fény az alagút végén” a családoknak.

Olimpia kérdésében a Magyar Olimpiai Bizottság az illetékes, válaszolta Orbán. 2030-ban nem lesz olimpia, ezért sem pályázna Magyarország, és a 2032-esnek már van gazdája. A Momentum képviselője rosszul mondta, 2030-as olimpiáról beszélt felszólalásában, erre a hibára csapott le Orbán. Maximum a 2036-osról beszélhetnek, már amennyiben ön is itt lesz velünk, tette hozzá.

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, jegyezte meg viszontválaszában Orbán, majd felidézte, hogy a Momentum korábbi elnöke néhány éve még arról beszélt, hogy soha nem fognának össze az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel. A Momentumot Gyurcsány Ferenc ifjúsági tagozatának nevezte Orbán, szerinte így nehéz lesz a Momentumot komolyan venni.

Titkol-e valamit az ország elől? – kérdezte Orbántól Fekete-Győr András. Az olimpiarendezés lehetőségére célzott ezzel a Momentum képviselője. Fekete-Győr szerint az ország nem lenne képes kifizetni egy olimpia megrendezését.

A büntetőadókkal 2000 ezer milliárdot vesznek ki az emberek zsebéből, mondta Fekete-Győr.

„Ezeket már mind hallottuk, az emberek is, ezért van az, hogy önt rendre elfenekelik” – reagált Jakabnak Orbán, aki szerint a parlament határozza meg az ő fizetését, ő pedig tisztelettel elfogadja a parlament döntését. „Kivártam a soromat” a fizetésemelésért, mondta a miniszterelnök.

Jakab minderre úgy reagált, a kormányból „egyiküknek sincs esze? Engedjék el az alapvető élelmiszerek áfáját. Ne másra mutogasson, hanem cselekedjen”, mondta.

Minderre Orbán azt mondta, milyen jó, hogy a Fidesz-kormány kimentette a devizahiteleseket, nekik nincs semmi szégyellnivalójuk abban, ahogy kormányoznak: amikor be kell avatkozni, akkor az árakat kell szabályozni, nem az áfát, mondta.

Másodikként Jakab Péter szólt Orbán Viktorhoz, akit nagy kormánypárti elégedetlenkedés fogadott. „Ön rendkívül jó hazudozásban és lopásban”, kezdte Jakab, aki ezután arról beszélt, Orbán Viktor megemelte a saját fizetését, közben a „melósok” nem olyan nyugodtak a saját béremelésük miatt.

Jakab szerint a kormány az alacsony bérekkel és az elszabadult árakkal megnyomorítja a magyar embereket.

Hogyan gondolja ezt, miniszterelnök úr? – ezzel a kérdéssel fordult Orbánhoz Kálmán Olga DK-s képviselő. Abban bízik, hogy Orbán Viktor és Németh Szilárd is megretten attól, hogy milyen sokba kerülnek a vasárnapi ebéd hozzávalói. A magyar családokat is alátemetik az elszabaduló élelmiszerárak. Kálmán Olga szerint csapnivalóan kormányoznak Orbánék, és tétlenül nézik, hogy egy év alatt 37 százalékkal drágultak a tejtermékek. Az emberek tudják, hogy a kormány tehetne az infláció ellen, jelentette ki az egykori tévés műsorvezető.

„Miért az önök összeomló gazdaságpolitikája miatt kell bűnhődnie a magyar családoknak még a vasárnapi ebéd mellett is?”

Kérdezett ön már engem, de akkor jobban ment – kezdte válaszát Orbán. Háborús infláció sújtja Európát, mondta a miniszterelnök, majd felsorolta, hogy a környező országokban hogyan alakul az infláció. Orbán szerint „aki közelebb van a háborús zónához, ott az infláció is magasabb.” Az ársapkák bevezetésével küzdenek az infláció ellen, ez a helyes politika, nem az áfacsökkentés, amit a DK javasol. Orbán azt is felemlegette, hogy a hétvégi időközi választásokon is taroltak a kormánypártok, vagyis az emberek elmondták véleményüket a kormány politikájáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!