Gerincvelő-sérüléssel kellett megműteni a Jókai utcai tetőomlás után az Operettszínház táncművészét

2022. június 27. – 20:39

frissítve

Gerincvelő-sérüléssel kellett megműteni a Jókai utcai tetőomlás után az Operettszínház táncművészét
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk. Elkezdtünk szaladni, Niki elengedte a kezemet. Mindenhol por, nem láttunk semmit” – idézte fel a délelőtt történteket az RTL Klubnak Babácsi Benjamin, aki barátnőjével épp a VI. kerületi Jókai utcában sétált, amikor leomlott az egyik ház tetőszerkezete.

A lehulló törmeléktől az utcán négyen sérültek meg. Hárman megúszták könnyebb sérülésekkel, egy nő azonban súlyosabb sérüléseket szenvedett. Mint kiderült, az Operettszínház táncművésze, aki barátjával a munkahelyére tartott.

Miután leülepedett a por, Babácsi a barátnője nevét kiabálta, de nem kapott választ, majd a törmelékek alatt, eszméletlenül találta meg Nikolettet. Az Operettszínház színésze barátja elmondása szerint fej-, nyaki csigolya- és gerincvelő-sérülést szenvedett. Ez utóbbi a legsúlyosabb, hatórás műtét várt a 26 éves balerinára. Barátja szerint akár mindkét lába lebénulhat, ha nem jár sikerrel a műtét. „Ezért valaki felelni fog, de nagyon” – mondta Babácsi Benjamin a Fókusznak.

A házomlás miatt a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást, amely során szakértők bevonásával vizsgálja a történteket. Az omlás pillanatát térfigyelő kamerák is rögzítették, itt látható, ahogyan egy fiatal férfi felnéz, majd még időben elmenekül. Az Alapjárat pedig azt járta körbe, hogy ki fizet majd a károsultaknak, hogyan érvényesíthetőek a kártérítési igények ilyen esetben. Az RTL Klub híradója szerint öt autó tört totálkárosra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!