Korlátoznák Hadházy Ákos jogait, amíg nem teszi le a képviselői esküt

2022. június 23. – 11:44

Korlátoznák Hadházy Ákos jogait, amíg nem teszi le a képviselői esküt
Hadházy Ákos köztéri fogadóórát tartott a Kossuth téren az Országgyűlés alakuló ülése után május 2-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Tovább korlátozhatják azoknak a megválasztott képviselőknek a jogait, akik nem tették le az esküt a parlamentben. A módosítás egyedül Hadházy Ákost érinti, aki nem ment be az Országgyűlés május 2-i alakuló ülésére, azóta pedig Kövér László házelnök nem tűzte napirendre az eskütételét.

Amíg ez nem történik meg, a jelenlegi szabályozás szerint nem vehet részt az Országgyűlés és az országgyűlési bizottságok ülésein, tanácskozási és szavazati jogát nem gyakorolhatja, indítványt nem nyújthat be, az Országgyűlés tisztségeire, illetve országgyűlési bizottságba nem választható meg, valamint nem alakíthat frakciót, és nem kap fizetést sem.

Ezt egészítené ki most egy új elemmel a Fidesz-KDNP, a módosítás Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője kedd este benyújtott törvénymódosítási javaslatában szerepel.

Az eskü letételéig Hadházy Ákos nem kérhet tájékoztatást az állami szervek vezetőitől és minősített adatokhoz sem férhet hozzá.

Az országgyűlési törvény szerint az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni. „A képviselő valamennyi közigazgatási szerv, közintézet és közintézmény vezetőjétől előzetesen egyeztetett módon tájékoztatást kérhet” – áll a jogszabályban, amely a képviselők minősített adatokhoz való hozzáféréséről is rendelkezik. A módosítás elfogadása után Hadházy nem gyakorolhatja ezt a jogát sem, amíg nem teszi le a képviselői esküt.

„Látszik, hogy mennyire zavarta őket, hogy nem voltam ott az alakuló ülésen” – mondta a Telexnek a módosítási javaslatról a Zuglóban egyéni mandátumot nyert képviselő, aki az ellenzékből egyedül távol maradt a május 2-i alakuló ülésről. Gyakorlati jelentősége azonban szerinte nincs a változtatásnak, mert az utóbbi években amúgy is ritkán kaptak valódi választ az ellenzéki képviselők a kérdéseikre, és a hatalmat sem tudták megfelelő módon ellenőrizni így.

Hadházy lapunknak arról beszélt, az országgyűlési képviselők régen szabadon beléphettek például a közmédia épületébe, ezt a jogukat azonban már jó pár éve elvették tőlük. Helyette az intézmény vezetőjétől kérdezhettek, ám az utóbbi években gyakran még választ sem kaptak a megkeresésükre. Vagy ha válaszoltak is nekik, nem volt érdemi, használható információ a levélben.

Az országgyűlési törvényben nem szerepel olyan rendelkezés, amely alapján a képviselők jogi úton ki tudnák kényszeríteni a választ. Ezért Hadházy az utóbbi időben már nem is erre a törvényre hivatkozott, amikor valamilyen információhoz szeretett volna képviselőként hozzáférni, hanem közérdekű adatigénylést adott be.

Hadházy Ákos lassan két hónapja nem teheti le a képviselői esküt, pedig május 4-én jelezte az Országgyűlés vezetésnek a szándékát. A képviselő lapunknak úgy fogalmazott: „a hatalom adminisztratív módon akadályozza a jogai gyakorlásában”. A mostani módosítással pedig csak még inkább megpróbálják akadályozni a munkáját.

„A demokrácia alapelve, hogy egy megválasztott képviselő élhet a jogaival. Ő mondhatja azt, hogy valamilyen jogával nem vagy csak később akar élni, de a hatalom nem mondhatja meg, hogy mikor gyakorolhatja”

– tette hozzá.

Pár hete gyűjtést indított, hogy ki tudja fizetni a stábját a korrupcióellenes munkája folytatásához. Addig ugyanis, amíg nem teszi le az esküt, nem kap tiszteletdíjat és munkatársat sem alkalmazhat. „Önöknek köszönhetően két nap alatt összejött az az összeg, amivel nyár végéig akkor is tud működni a stábom, ha Kövér László – teljesen törvénytelenül – akár az őszi ülésszak kezdetéig blokkolja az eskütételeme” – írta Facebook-posztjában a zuglói képviselő.

Kocsis Máté és Simicskó István javaslatában több technikai módosítás mellett az vagyonnyilatkozati rendszer átalakítása és a parlamenti frakciók állami támogatásainak jelentős megnyirbálása is szerepel.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!