Schadlék végrehajtói irodája tavaly volt a legnyereségesebb

2022. május 30. – 21:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A végrehajtói iroda, aminek a tulajdonosa Schadl György és felesége, 2021-ben 258 milliós rekordprofitot termelt – írta meg a társaság frissen megjelent pénzügyi beszámolójára hivatkozva a 24.hu.

A Gödöllőn működő, Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtói Irodába 462 millió forint bevétel folyt be, aminek több mint a fele, 258 millió forint a nyereség. A társaság ezzel az alapítása óta a legmagasabb bevételét és nyereségét érte el tavaly, a 2017-es alapítása óta pedig két és félszeresére növelte a bevételét és a nyereségét is a lap szerint.

A Schadl házaspár egyelőre nem vette ki a cégből a pénzt, hanem eredménytartalékba helyezte.

A 25 főt foglalkoztató társaságot jelenleg a korrupcióval gyanúsított, letartóztatásban lévő Schadl György felesége, a szintén végrehajtó Schadl-Baranyai Helga irányítja. Az asszony a férje bebörtönzése után az ő budaörsi irodájának vezetését is átvette mint Schadl „állandó helyettese”.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, hivatalosan még mindig Schadl György a végrehajtói kar elnöke, pedig idén augusztusig meghosszabbították a letartóztatását súlyos, korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt.

A Schadl–Völner-ügy december 7-én robbant ki, amikor a Legfőbb Ügyészség közölte, hogy a fideszes parlamenti képviselő, akkori igazságügyi államtitkár Völner Pál a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől.

A hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner így összesen több mint 80 millió forint kenőpénzt vett át Schadltől, aki az ügyészség szerint összesen több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett így szert.

Az ügyben tizenhárom embert hallgattak ki gyanúsítottként, többségükben végrehajtókat, az ügynek jelenleg 15 gyanúsítottja van. A Központi Nyomozó Főügyészség április végén közölte, hogy az ügyben többen beismerő vallomást tettek, de azt nem, hogy pontosan hányan.

Arról, hogy továbbra is milliókat keres naponta Schadl György és környezete, ebben a cikkben írtunk bővebben. A Völner-ügyet pedig ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!