A Mol egyik vezetője szerint lopják a hatósági áras benzin miatt a magyar rendszámokat

2022. május 30. – 23:00

Másolás

Vágólapra másolva

„Mosonmagyaróváron és környékén körülbelül 30 magyar rendszámot loptak el, és szlovák oldalakon már megjelent, hogy lehet vásárolni” – nyilatkozta a Rádió 1-nek a Mol-csoport egyik vezetője. Ratatics Péter azt mondta, hogy már hamis forgalmi engedélyekkel is találkoztak a benzinkutakon.

Az RTL Híradó rákérdezett az állítólagos rendszámtábla-lopásokra a rendőrségnél, de az adásukig nem kaptak választ.

Ahogy arról a Telex is beszámolt korábban, péntektől főképp csak a magyar rendszámú autósok tankolhatnak 480 forintos hatósági áron a magyar benzinkutakon. Azért csak főképp, mert a rendelet szerint azok a külföldi rendszámú járművek is így tankolhatnak, amiket olyan országban helyeztek forgalomba, ahol szintén hatósági áras termék az üzemanyag, és ott mindez a magyar autósokra is vonatkozik.

Rogán Antal egy múlt csütörtöki háttérbeszélgetésen azt mondta, arra számítanak, hogy az új rendeletről lesz vita az EU-val, de ugyanezt pedzegette Gulyás Gergely is a csütörtöki kormányinfón.

A rendelet részleteiről itt írtunk bővebben, az első tanulságokról és felmerülő kérdésekről pedig itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!