A helyiek lebüdösparasztozták az értékes rétet és kirándulóhelyet lekerítő, és ott építkező fogorvost

2022. május 25. – 17:14

Másolás

Vágólapra másolva

„Újabb természetvédelemre érdemes gyönyörű rét és azon átvezető turistaút esik áldozatául a lakóövezeten kívüli területeken épített lakóépületek terjeszkedésének”

– írja a Szentendre blogol nevű helyi közösségi oldal egy érdekes építkezés kapcsán. Az ügyben lakossági petíciót nyújtottak be a szentendrei önkormányzatnak, ami alapján a polgármester helyi védetté nyilvánítási eljárást kezdeményezett. A legutóbbi testületi ülésen pedig a képviselők támogatták a helyi védetté nyilvánítási folyamat elindításáról szóló előterjesztést.

A történet röviden: papíron mezőgazdasági célt megjelölve 2,5 hektárnyi legelőt kerítettek le Boldogtanya réten, egy „egyszerűsített bejelentési eljárással” épülő házzal, amit jegyzett régészeti lelőhely közepére engedélyeztek.

A rét teljes területe egy, még fennmaradó Közép-Dunai erdős sztyepp, illetve erdős pusztai rét tájjellegű terület, melynek botanikai értékét tekintve rendkívül ritka, ezért értékes, és növénytársulásai sajnos kipusztulással veszélyeztetettek. Egy 2008-ban végzett részletes vegetációs vizsgálat alapján 73 növényfaj él a területen, ebből 17 védett vagy fokozottan védett. Egy 2013-as átminősítés következtében a legelő akkori tulajdonosa jogosulttá vált bizonyos feltételek mellett építkezni a területen.

Az Álátszó.hu cikke szerint az átminősítés papíron azért történt, hogy a tulajdonos „csipkebogyót tudjon ott termelni”. A tulajdonos 7 millió forint ellenében megkapta az átminősítést úgynevezett Má/2 övezetbe, aminek köszönhetően már lehetősége van lakóépületet is építeni a telekre a gazdasági épület mellett.

A helyi főépítésznek a laphoz eljutott feljegyzése szerint azonban csak akkor van lehetőség lakóépületet építtetni, ha az „egy különálló gazdasági épülettel egyidejűleg vagy azt követően valósul meg, és a természeti értékek megőrzését szolgáló gyepgazdálkodás az állandó helyben lakást indokolttá teszi.”

A tájékoztatójából az is kiderül, hogy mivel mezőgazdasági funkciójú épület építésére vonatkozóan építési engedély eddig nem került kiadásra, ezért az egyszerű bejelentés alapján épülő új lakóépület építése álláspontjuk szerint szabálytalan.

Egy látványterv a boldogtanyai épületre – Forrás: Átlátszó.hu
Egy látványterv a boldogtanyai épületre – Forrás: Átlátszó.hu

Ennek eredményeként május 2-án Fülöp Zsolt szentendrei polgármester kezdeményezésére egy több hatóságot is felölelő megbeszélés történt a Szentendre-Boldogtanya ingatlan természetvédelmi értékeinek veszélyeztetése, illetve lehetséges megóvási módjainak felmérése kapcsán.

A polgármesteri hivatal lapunknak megerősítette, hogy a találkozón ott voltak a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának, valamint a Duna–Ipoly Nemzeti Parknak a munkatársai, Hernádi Krisztina Nóra önkormányzati képviselő, Fülöp Zsolt polgármester, Kiss Gabriella városi főépítész, és a benyújtott lakossági petíció képviselői. A tárgyaláson mindenki egyetértett abban, hogy a jelenlegi jogi szabályozás erősen korlátozza a hatóságok építésügyi ellenőrzési jogosítványait.

A megbeszélésen a polgármester felkérte a Pest Megyei Kormányhivatal főosztályvezetőjét, tegyen javaslatot, hogy milyen szövegszerű módosításokra szorul az „egyszerűsített bejelentési eljárás” szabályozása, annak érdekében, hogy a pandémia miatt elrendelt változtatási tilalom ellenére történő építési munka is szankcionálható legyen. Az önkormányzat vállalta, hogy a módosítási javaslatot a kormányzati szerveknek felterjeszti, és előkészíti a rét helyi védetté nyilvánítását. A Duna–Ipoly Nemzeti Park pedig rövid határidővel ismételten elkészít egy részleges felmérést a terület helyi természeti értékeiről.

Az Átlátszó elérte dr. Elischer Ádám fogorvost, a terület legújabb tulajdonosát is, aki a rétet lekerítette, és hozzákezdett az építkezéshez. Ő azt mondta, hogy tíz éve családi gazdaságot szeretne nyitni, melyhez elvégezte az aranykalászos gazdaképzést, és üzleti tervet is készíttetett. Mint írta: „Permakultúrás, vegyszermentes növénytermesztéssel, nyúltenyésztéssel és méhészettel szeretnék elsősorban foglalkozni. Ezenkívül extenzív gyepgazdálkodással, amit a Duna–Ipoly Nemzeti Parkkal egyeztettem.” A területen családi ház is fog épülni, de tájékoztatása szerint a maximális 200 négyzetméter felét sem fogja elérni az épület.

A fogorvos arról panaszkodott, hogy a területére folyamatosan bemásznak, kerítést rongálják, ezért gyakran rendőri jelenlétre van szükség. Az építőmunkásokat és őt is fenyegetések, zaklatások érik. Mint beszámol róla, volt, hogy egy helyi lakos a luxusterepjárójából kiabált rá köszönés gyanánt, hogy „Büdös paraszt!”. Levelében azt is írta, hogy hulladékot dobálnak be a területre, a kutyák korábban a területére ürítettek, áthajtottak a védett növényeken kocsival, és tüzet raktak az ottani erdőben. Ennek megakadályozására kerültek ki a magánterület táblák, amik aztán eltűntek, majd a felállított kerítésoszlopokat is kidöntötték, rongáltak a területen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!