Levélben kérik a szakszervezetek Novák Katalint, hogy ne írja alá a pedagógussztrájkot ellehetetlenítő törvényt

2022. május 25. – 20:07

Másolás

Vágólapra másolva

A pedagógusok sztrájkbizottságát alkotó Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös levélben kéri Novák Katalin államfőt, hogy ne írja alá a pedagógussztrájkot ellehetetlenítő törvénymódosítást, amit kedden fogadott el az Országgyűlés.

Azt kérik a köztársasági elnöktől, hogy a módosítást küldje meg az Alkotmánybíróságnak normakontroll eljárásra.

A szakszervezetek szerint már egy februárban kiadott kormányrendelet is korlátozta a pedagógusok sztrájkhoz való alapvető jogát, ám az a rendelet időben korlátozott volt a járványügyi veszélyhelyzet végéig. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa március elején épp azzal érvelt Szél Bernadettnek küldött levelében, hogy a rendelet azért nem ellentétes az Alaptörvénnyel, mert az arányosság garanciája az intézkedés időbeliségében valósul meg a veszélyhelyzet idejére.

„A korlátozás további fenntartását, törvényi szintre emelését ezért indokolatlannak tartjuk a járványügyi veszélyhelyzet megszűnésével”

– írják a szakszervezetek levelükben. Miután a rendelkezéseket a parlamenti képviselők a köznevelési törvénybe átemelték, az időbeliséget már határozatlan időre kell érteni.

A pedagógusok sztrájkbizottsága fenntartja korábbi álláspontját, miszerint a sztrájkjogot szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a sztrájk alatti tanítás elrendelésénél. Egy esetleges sztrájk a munkáltató működésében legfeljebb minimális fennakadást okoz, a sztrájkban részt vevők külvilága számára érzékelhetetlen lesz, így a sztrájkjog nyomásgyakorló, ellenállási funkcióját nem tudja betölteni. A sztrájkot korlátozó rendelet törvénybe emelését kifejezetten diszkriminatív, retorziószerű, megfélemlítő szabálynak tekintik.

A törvényjavaslat keddi elfogadása után a tanároknak a sztrájk mellett is

  • meg kell oldani a gyerekek felügyeletét 7 és 17 óra között, és ezt legalább egy óvónővel, tanárral, pedagógiai asszisztenssel kell ellátni;
  • járványhelyzetben nem szabad csoportokat összevonni;
  • az étkeztetést a megszokott helyen, módon és időpontban kell megoldani;
  • az érettségiző osztályok számára a kötelező érettségi tantárgyakból minden órát kötelező megtartani, mindenki másnak minden tárgyból az órák felét;
  • és a sajátos nevelési igényű vagy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek számára valamennyi foglalkozást, fejlesztést és felzárkóztatást meg kell tartani.

Ahhoz, hogy a fentiekhez az igazgatók tudjanak beosztást csinálni, a sztrájkolóknak a sztrájkot megelőző ötödik munkanapon legkésőbb 16 óráig tájékoztatniuk kell az igazgatót a sztrájkszándékról, majd legkésőbb a megelőző harmadik munkanapon 16 óráig a sztrájkban várhatóan részt vevő közalkalmazottak és egyéb munkavállalók létszámáról és személyéről.

A Miniszterelnökséget képviselő Azbej Tristan államtitkár a közoktatás „zavartalan működésére” és a gyerekek Alaptörvény szerinti jogaira hivatkozva indokolta a módosítást.

Korábban a kormány azt kommunikálta, hogy szívesen tárgyalnak a tanárok követeléseiről, de a polgári engedetlenséget nem tűrik. Pintér Sándor a következő ciklus oktatásért is felelős belügyminiszter-jelöltje múlt szerdai meghallgatásán hasonlóan nyilatkozott, amikor kijelentette, hogy „oktatni csak abban az osztályban lehet, ahol rend van”, és hogy a tanárok polgári engedetlenségét „fegyelmi kérdésnek tekinti”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!