Orosz Anna nem indul el a Momentum elnökségéért

2022. május 19. – 17:47

Másolás

Vágólapra másolva

Nem indul el a Momentum pártelnöki posztjáért Orosz Anna – írta meg a Magyar Hang.

A portál a megkeresésére azt közölte, hogy még az elnökségbe sem szeretne bekerülni, bár Fekete-Győr András lemondása után ő irányította a pártot ügyvezető elnökként, később pedig a pártelnökségért is elindult.

Orosz elmondása szerint a következő időszakban az újbudai országgyűlési képviselői teendőire akar összpontosítani.

2021 novemberében Donáth Annát választották meg a Momentum elnökének, miután Fekete-Győr Andrásnak nem szavaztak bizalmat a párttagok kudarcos előválasztási szereplése után. Fekete-Győr a Momentum frakcióvezetője lett, de az ATV-ben nemrég azt mondta: nem indul el újra az elnöki tisztségre, mert szerinte az nem lenne felelősségteljes tőle a gyermeknevelés és frakcióvezetés mellett.

A párt két politikusa, Hajnal Miklós országgyűlési képviselő és Kerpel-Fronius Gábor budapesti főpolgármester-helyettese viszont már jelezte, hogy elindul az elnöki pozícióért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!