Fekete-Győr András: Az nem jó, ha az egyik oldal mindent megszavaz, a másik pedig mindent leszavaz

2022. május 9. – 20:41

Másolás

Vágólapra másolva

„Az nem jó, ha az egyik oldal mindent megszavaz, a másik pedig mindent leszavaz, nem minden fekete vagy fehér. Vannak olyan eredmények, amiket el lehet ismerni, például hogy új munkahelyek jöttek létre, hogy nőtt a gazdaság, de hozzá kell tenni, hogy az uniós pénzek miatt nőttek a számok, és a körülöttünk lévő országokban jobban nőttek”

– mondta a Momentum frakcióvezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában már a leendő parlamenti munkával kapcsolatban.

Először alakított frakciót a parlamentben a Momentum, a párt frakciója tíz fővel kezdte meg a munkát a parlamentben. Ahogy megírtuk, elindult a parlamenti munka az új ciklusban, a frakciók napirend előtt szólaltak fel, köztük az új arcok, a Mi Hazánk és a Momentum vezetői is. A momentumos Fekete-Győr András első országgyűlési felszólalásában arról beszélt: azokat nem lehet tisztelni, akik kiüresítik a parlamentet. „Ez egy megtépázott tekintélyű parlament, de parlament, ahol a mindennapi életünket meghatározó törvények születnek” – mondta többek között.

Az ATV-s beszélgetés elején is ez volt a téma, ahol Fekete-Győr elmondta, jó érzés volt az első beszédét megtartani a parlamentben, de az első tüntetéses beszéde 2017. május elsején jobb érzés volt. A parlamenti jelenléttel kapcsolatban megjegyezte, hogy ambivalens érzés, hiszen régen Nagy Imrék és Kéthly Annák képviseltek valóban, most sokan csak „meglopnak, meghazudnak, megcsalnak” bennünket ugyanitt.

Fekete-Győr a „negyedik kétharmados vereség legfőbb okáról” is beszélt, ami szerinte az, hogy nem látták az emberek, hogy milyen lesz az az ország, amit az ellenzék kínál.

Ahogy azt hétfő délben megírtuk, Donáth Anna megerősítette, hogy gyereket vár, és nem indul újra a Momentum elnöki tisztségéért. Erről is kérdezték Fekete-Győrt, aki azt mondta, az nem lenne felelősségteljes tőle, ha elindulna az elnökségért a gyermeknevelés és frakcióvezetés mellett. De szerinte nemhogy három, hanem több felkészült politikus is van a Momentumban, aki ezt el tudja majd látni. Nem tudja, kire fog szavazni, mivel még nem is lehet tudni, kik fognak indulni az elnöki pozícióért, a jelentkezési határidő még nem járt le.

A kérdésre, hogy Donáth korábbi kihívója, Orosz Anna indulni fog-e, Fekete-Győr azt mondta, bízik benne, hogy elindul, mivel szeretik a pártban, ha van verseny, Orosz Anna egyébként is nagyot nyert április 3-án, és kiváló képviselő is lesz belőle, de sokan mások is alkalmasak szerinte, és bizonyítottak, akár Cseh Katalin, akár Kerpel-Fronius Gábor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!