Biztos voltam benne, hogy megdöglök – mondta egy tanú a villanyszerelős perben, szerinte a vádlott rá is pisztolyt fogott

Eljött a tanú, akinek nyomozati vallomásával kapcsolatban már korábban is szivárogtak ki hírek, és a villanyszerelők családja kész ténynek tekintette, hogy É. Imre azért jelentett kétszer is beteget, mert tőle tartott. Tóth László paprikás hangulatban is volt, szembefordult a vádlottal, akivel – ezt vallotta a Telexnek – azóta nem találkozott. „De a kívánságom az lenne – mondta ezt fenyegető hangon már bent a bíró kérdésére –, hogy csak tíz percet hadd töltsek el a vádlottal a cellájában.” „Ide nézz rám” – kiáltott É. Imre felé, aztán csendre intették.

A „villanyszerelős gyilkosságként” elhíresült győri ügy büntetőpere tavaly nyáron kezdődött. A vád lényege, hogy az építési vállalkozó Magyarországon és Ausztriában is dolgozott, de a jól fizető munkái ellenére nem jól gazdálkodott. Pár száztól akár ezer euróig terjedő tartozásai voltak munkatársai felé. O. Vilmosnak – a vád szerint – egy markológépért, M. Zoltánnak 11 800 euró miatt kellett meghalnia, mindkettőjüket ilyen-olyan okkal az abdai kertjébe csalta, ott ismeretlen módon megölte, majd elrejtette és megsemmisítette őket É. Imre.

A férfi évekig bűnügyi felügyelet alatt állt és nem hagyhatta el otthonát, márciusban viszont ismét letartóztatásba helyezte a Győri Törvényszék, mert bizonyítottan megszegte az őrizetére vonatkozó szabályokat, és a kétes célú mentőhívásokkal akadályozta az eljárást.

Tóth László a Telexnek is elmondta, amit aztán a bíróságon részletesen: 2011-ben történt mindez, körülbelül három éve dolgozhatott szobafestőként É. Imrének, Bécs környékén és Győrben. Egyre rosszabb híre volt a férfinek a szakmai körökben, mert hol fizetett, hol nem, egy-két száz eurókkal tartozott, egyszer az adósság az ezer eurót is meghaladta az ő esetében.

„Ekkor négyszáz euróval tartozott nekem, és megbeszéltük, hogy találkozunk az akkori ESSO-kútnál a Szent Imre úton, megadja a pénzt. De ott jött azzal, hogy menjünk el az ügyvéd ismerőséhez, írjam alá, hogy nincs több követelésem, mondom jó, menjünk” – idézi fel a 10 éve történteket. A bírósági vallomásban ehhez azt is hozzáfűzte bírói kérdésre, korábban sosem hallott arról, hogy É. Imre bármilyen tartozást ügyvéd jelenlétében adott volna meg.

„De nem az ügyvédhez mentünk, hanem az ikrényi tanyájára, mondta, hogy bemegy, valamit még elrendez. Beállt a kocsival, és azt akarta, hogy kövessem a kapun keresztül. »Gyere, gyere!« – mondom: nem megyek. »Na, gyere be«, – de én azt feleltem, hogy intézze csak a dolgait, nem érdekel engem, mit csinál, addig elszívok egy cigit.

Egy téglarakáshoz ment, aztán előjött, szembefordult velem és egy pisztolyt, egy kis maroklőfegyvert fogom rám” – mesélte nekünk a tanú, aki ezután a bíróságon harmadszor is felidézte a történteket.

Amíg beszélt, az egyik áldozat, M. Zoltán lánya az első sorban zokogott, M. Zoltán fivére szúrós tekintettel nézett É. Imre felé, felesége némán hallgatott, néha törölt egyet a szemén, néha gúnyosan mosolygott a vádlotti védekezésen.

A bíró arról is faggatta a tanút, biztosan látta-e, hogy előhúzza a fegyvert É. Imre a téglarakásnál, hallotta-e, hogy meghúzta a ravaszt?

„Igen, hallottam, a csettenést, kétszer is, mert újra rám fogta, de nem sült el. Azzal jött felém, hogy »mi van, fenyegetsz, fenyegetsz?«, és így fogta rám – mutatta jobb kezével. ”Pedig semmilyen fenyegetésről nem volt szól, csak a pénzemet akartam megkapni.„

”Ezután – vallotta Tóth László – szaladtam az életemért, ahogy tudtam, két órán keresztül futottam hazáig. Először nem mertem a felüljárónak rohanni, mert onnan nem tudok eltűnni, ha autóval utánam jön. De minden árokban kúszva mentem, lebuktam, ha autó jött, mert mindig azt hittem, hogy ő jön.„

É. Imre azt állítja, mindez nem igaz, még csak az sem stimmel, hogy ő bejárt volna a kocsival, és téglarakása sem volt. Szerinte a tanú azóta is sokat iszik, és egy lakatot nézhetett pisztolynak. É. Imre azt is állítja, hogy megadta a pénzt, a 400 eurót még a kocsiban, és megnevezett egy ügyvédet, akivel ezután találkoztak volna. Ezután maga a tanú kérdezett vissza: ”ha odaadtad a négyszáz eurót, miért mentünk volna mégis az ügyvédhez.

Volt egy másik ellentmondás, amit nem tudott feloldani É. Imre: jóval később egy másik tanú elmesélte, hogy az eset után a vádlott elbüszkélkedett neki a pisztolyos történettel. Ezt a másik tanút nemrég ki is hallgatta a bíróság, s egyedül ő az, aki meg tudja erősíteni Tóth vallomását, mert arra semmiféle más bizonyíték nincs, mint maga Tóth László szava. Viszont a szobafestő senkinek nem beszélt minderről, csak évek múlva pakolt ki kollégájának, aki ekkor elárulta: É. Imre hencegett neki azzal, hogy pisztolyt fogott rá és bedobta a Rábába a telefonját is, ami a futás közben kiesett.

É. Imre szerint semmi ilyesmi nem történt, ez legenda, és legfeljebb a futást mesélte el a másik tanúnak, aki szerinte szintén sokat iszik.

A tanú egyébként elmondta azt is: O. Vilmossal, az első sértettel egyszer találkozott egy munka során, míg a később eltűnt – a vád szerint megölt – M. Zoltánnal és a családjukkal egyáltalán nem. Most mutatkoztak be egymásnak M. Zoltánnéval. Fognak még beszélni, egészen biztosan, mert sajnos van közös témájuk.