Most tényleg felment a vércukrod, Imike? – fejlemény a villanyszerelős gyilkosság ügyében

2022. március 9. – 12:53

Most tényleg felment a vércukrod, Imike? – fejlemény a villanyszerelős gyilkosság ügyében
A tárgyalás első félóráját követően már rendőrök fogták közre a férfit – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A Győri Törvényszék a szerdai tárgyalás elején elrendelte a villanyszerelős gyilkosságokkal vádolt É. Imre letartóztatását, mivel kiderült: rendszeresen eljárkált hazulról. De elsősorban annak kívánta a bíróság ezzel elejét venni, hogy a két emberöléssel vádolt férfi ismét rosszullétet jelentve oldjon kereket a tanúk meghallgatása elől.

M. Zoltán özvegye imára kézzel hallgatott, lánya elsírta magát, amikor elhangzott a bírósági végzés: a Győri Törvényszék elrendeli a villanyszerelős gyilkosságokkal vádolt É. Imre letartóztatását. Erre a tárgyalás elején került sor, az ügyész indítványára. A bíró kiszólt a hangszórón keresztül, két rendőr lépett be, akiket az elnök arra kért: úgy álljanak, hogy a vádlott véletlenül se tudjon elszaladni.

A kettős emberöléssel vádolt férfi bűnügyi felügyelet állt, régen ezt „házi őrizetnek" hívták. A megyei főügyészség viszont utánajárt, és megtudta a rendőrség közrendvédelmi osztályától, hogy É. Imre rendszeresen elhagyja a számára kijelölt úgynevezett integrációs zónát. Ezután nyomozók jártak a háza környékén, tanúkat faggattak, és a szomszédságnál kisült: a szemközti munkásszállóra járkál át rendszeresen a vádlott. Erre vonatkozóan a nyomozóhatóság egyéb bizonyítékokat is beszerzett.

„Bíró úr, ez nem igaz, a nyomkövetőm már ezerszer bejelzett, most is pirosan világít” – reagált az ügyészség indítványára. „Én soha nem hagytam el a kijelölt zónát. A szomszédom rosszindulatú, nagyon rossz vele a viszonyom” – védekezett É. Imre.

M. Zoltánné, az áldozat felesége számára elégtétel volt a letartóztatás – Fotó: Laczó Balázs / Telex
M. Zoltánné, az áldozat felesége számára elégtétel volt a letartóztatás – Fotó: Laczó Balázs / Telex

Az ügyész indítványára kikérték a mentőkkel múlt szerdán folytatott telefonbeszélgetés felvételét, a vád képviselője ismertette szóban. Leszögezte, hogy a vádlott teljesen odaillő, tárgyilagos hangon felelgetett a diszpécsernek – mintha csak a bíró kérdezte volna a tárgyaláson –, amikor arról beszélt, hogy épp itt van a Révai utcában, szorít a mellkasa, szédül, nem kap levegőt.

A vádlott egyszer januárban már mentőt kért, amikor egy fontos tanú meghallgatása következett volna. Akkor még a teremőröknek jelezte a földszinten, hogy hívjanak segítséget, mert magas a vérnyomása. Legutóbb múlt szerdán azonban megismétlődött az eset, és ezúttal a vádlott hasfájásra panaszkodva a mosdóra kéredzkedett ki. Tíz perc szünetet rendeltek el, ő azonban a közeli parkba sietett, annak hátsó részén leült egy padra és onnan hívott mentőt. A beidézett tanúk ismét hiába jöttek, amint erről az Új Szó beszámolt.

Egyébként mind a két alkalommal haza is engedték még aznap a kórházból. Dr. Takács Róbert ügyész ezután indítványozta, hogy kérjék ki az eset orvosi dokumentumait, most pedig azt, hogy a bűnügyi felügyeletet változtassák át letartóztatásra.

A tárgyaláson egyébként az eltűnt villanyszerelő lánya is szólásra jelentkezett, és úgy kommentálta a múlt szerdai rosszullétet: látta a parkban É. Imrét, maszkot is viselt.

„Én is sokszor vagyok rosszul az apám halála óta. Ha nehezen kapok levegőt, a maszkot leveszem” – mondta az esetről a sértett lánya.

A bíróság úgy látta: két véletlen nincs, legfeljebb egy. “Ahogy megyünk előre a bizonyításban, úgy próbálja meg nehezíteni É. Imre az eljárást. Ez így nem mehet tovább” – érvelt a tanácsvezető, aki szerint É. Imre kérhetett volna mentőt az épületből is, vagy visszatérhetett volna jelezni a történteket, de nem így tett. És aznap hazaengedték a kórházból.

Dr. Takács Róbert ügyész indítványozta a letartóztatást, amit a törvényszék elrendelt – Laczó Balázs / Telex
Dr. Takács Róbert ügyész indítványozta a letartóztatást, amit a törvényszék elrendelt – Laczó Balázs / Telex

„Meg kell őt akadályozni abban, hogy akadályozza az eljárást, és annyi legalább bizonyos, hogy az büntetésvégrehajtási intézetben folyamatos kíséret és orvosi felügyelet is várja – jegyezte meg a bíró.

A vádlott azt mondta: valóban rosszul volt, 180-as vérnyomással és 20-as vércukorral ült ott a parkban. Ügyvédje is emellett érvelt: a teremőrök látták védencén, hogy izzad, és korábban is voltak rosszullétei.

Kirendelt védőjével természetesen fellebbezett É. Imre a végzés ellen. A vádlott innentől fogva szótlan volt, keze idegesem járt, ami nem jellemző rá, rendszerint szenvtelenül nézett maga elé vagy a plafonra, Az elhunyt – hivatalosan eltűnt – M. Zoltán fivére korábban is gyakran kötött bele a folyosón, most pedig így heccelte őt a szünetben: ”jó helyed lesz Imike, most biztos tényleg felment vércukrod." É. Imre se neki, se nekünk nem válaszolt, amikor kérdeztük.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!