Neked most jön a java, szemét patkány! – indulatoktól forrva kezdődött el a villanyszerelő-gyilkosságként elhíresült per

A tárgyalás előtt fél órával már a bíróság épületében volt a két villanyszerelő megölésével vádolt É. Imre és védőügyvédje, Bagó Ottó. A vádlott a Telexszel szóba állt, s azzal kezdte, amit aztán a tárgyalóteremben a bíró kérdésére is elmondott:

„Ártatlan vagyok.”

Leszögezte azt is, hogy „nyugodtan aludt” az előző éjszaka, nem tart a sértettek családjával hamarosan bekövetkező találkozástól. Mint elmondta: a közvetlen hozzátartozói mellett a távolabbi rokonság is kitartott eddig mellette, márpedig „harminckét unokatestvérem van”. A nyomkövető a lábán volt most is, s bár a bíróság épülete előtt még nem volt rajta a napszemüveg, bent már felvette, s hamar kiderült, szüksége is lesz rá.

Nagyon bevállalós vagy!

Előbb az egyik áldozat, M. Zoltán felesége és lánya érkezett a bíróság aulájába, aztán a többi rokon között feltűnt M. János, a testvér is. A nők remegve és feltörő zokogással néztek az általuk gyilkosnak tartott É. Imre szemébe, a fivér aztán odalépett hozzá, s alig egy méterről osztani kezdte: „Micsoda szemét vagy te, örülj, hogy a törvény véd!”, „Nagyon bevállalós vagy!”, „Te szemét patkány!”, „Most legyen nagy a pofád, velem szemben!”, „Számodra most jön a java!”. Miután az ügyvéd is megkérte, hogy ezt hagyja abba, két rendőr érkezett a Győri Törvényszék épületébe. Dolguk nem akadt, úgy tudjuk, hogy őket már előre értesítette a biztonság kedvéért a törvényszék, hiszen ilyen helyzetben nem meglepő, ha az indulatok győznek.

A napszemüveg takarta É. Imre tekintetét, arcizmai és az egész teste ugyanakkor mozdulatlan maradt. Ült a padon a terem előtt, s várt, hogy Bóka Tibor bíró elkezdje a tárgyalást. A vádlottak padja bent már elválasztotta az M. családtól. É. Imre nem volt izgatott, a keze nyugodtan pihent beszéd közben a teste mellett, pedig égethették hátát a gyűlölködő pillantások. O. Vilmos felesége és nevelt fia is ott volt az előkészítő ülésen, de ahogy eddig, úgy most is ők képviselték a nyugodt erőt, nem szólaltak meg, csak amikor a személyazonosságukat tisztázni kellett.

Irataim? Azok nincsenek

Az előkészítő ülés azzal kezdődött, hogy a bíró elkérte É. Imre iratait, mire ő azt felelte:

– Nincs a birtokomban az igazolványom.

– Hát hol van? – kérdezett vissza a bíró.

– A rendőrségen.

– S ha az utcán megállítják, mivel igazolja magam?

– Uram, nem mehetek ki az utcára sem, nem én tehetek erről.

– De most kimehetett, itt van a bíróságon. Semmilyen okmánya nincs?

– Nincs, csak az idézésem. Minden a bíróságon van, uram.

– Az útlevele?

– Az is.

Dr. Bagó Ottó közölte a bíróval, hogy ő hozta el autóval a védencét a tárgyalásra, s neki is az volt az első kérdése, hogy hol vannak az iratai? Iratok nélkül elkezdődött azért a tárgyalás.

Rosszul gazdálkodott, nem fizetett

Az ügyész vádirata sok új elemet nem tartalmazott, hisz az ügy lassan három éve országosan ismert. A lényeg, hogy az építési vállalkozó Magyarországon és Ausztriában is dolgozott, de a jól fizető munkái ellenére nem jól gazdálkodott: pár száztól akár ezer euróig terjedő tartozásai voltak munkatársai felé. O. Vilmosnak – a vád szerint – egy markológépért, M. Zoltánnak 11 800 euró miatt kellett meghalnia, mindkettőjüket ilyen-olyan okkal az abdai kertjébe csalta, ott ismeretlen módon megölte, majd elrejtette és megsemmisítette őket É. Imre.

Fontos tényező az „ismeretlen mód”, maga a bíró is kérte volna az ügyészt, hogy fejtse meg, mint jelent a vádban szereplő „testi épség elleni, gondosan meg nem nevezett mód”. A vádhatóság ennél a pontnál elővette a szintén Győr-Moson-Sopron megyei „darabolós” gyilkosság kúriai ítéletét, amely szerinte „pontosan arról szól, mint ez a történet”, vagyis a közvetett bizonyítékok zárt lánccá állnak össze, s megállapítható a gyilkosság elkövetésének ténye is.

Az ügyész egyébként nem elsőként vont párhuzamot a két ügy között, az említett darnózseli elítélt védője, Jován László aggasztónak és zsinórmértéknek nevezte a „Jogában áll hallgatni” című műsorban a számára kudarcot jelentő kúriai döntést, s azt mondta: a szakmában már el is terjedt, hogy a holttest és beismerő vallomás nélküli ügyekben is lehet elmarasztaló ítéletet hozni, kellő bizonyítottság nélkül. Felvetettük a hasonlóságot az É. Imrét védő Bagó Ottónak is, aki így válaszolt: ő beszélt is jóismerősével, Jován kollégájával a perről, „de ez akkor is két teljesen külön ügy, nem szabad őket összemosni.”

Vissza a tárgyalóterembe: a közvetett bizonyítékokat hosszan sorolta az ügyész. Beszélt a rejtegetett markológépről, amelyet a munka után rendszeresen le kellett É. Imre kollégáinak fóliázniuk, és amit egy nyitott pincében rejtett el. Aztán M. Zoltán DNS-nyomairól és személyes tárgyairól, amelyet megtaláltak É. Imre autójában, s a dolgai között.

Ami kikezdhetetlen tény: É. Imrét mindkét ügyben kihallgatták tanúként, O. esetében olyannyira megúszta először, hogy a meghalt villanyszerelő nevelt fia volt a fő gyanúsított a rendőrség szemében.

Ez volt a legkönnyebb

Ott volt ő, a nevelt fiú is a tárgyalóteremben, illetve O. Vilmos felesége, aki a Telexnek elmondta: Vácról „nyugatra indulva” már Győrnél összeszorul a gyomra, Abda-Ikrény közelében pedig (ott van a híres telek, ahol a vád szerint É. Imre megölte a két villanyszerelőt, s a holttestüket meg is semmisítette), már szó szerint rosszul érzi magát. Most mindenesetre azt felelte a feleség, minden tárgyalási fordulóra nem jön, nem is jöhet el, most sem azért érkezett, hogy megnézhesse magának az elkövetőt, hanem azért, mert „a férjem, aki minden bizonnyal testileg szenvedte meg É. Imre kegyetlenségét, én pedig lelkileg teszem most, megérdemli, hogy itt legyek”.

A másik feleség, M. Zoltánné is remegett az idegességtől, amikor azt kérdeztük: „Bízik az igazságszolgáltatásban?” „Muszáj. Csak azt remélem, hogy nem lesz az, mint a Fanni-ügynél, hogy mondvacsinált hókuszpókuszokkal, bizonyítási kísérletekkel húzzák majd el az ügyet.”

Márpedig részletes bizonyításra készülhetnek a szereplők – s ezt meg is érdemli az ügy – a vádhatóság és a védelem is ugyanazt kérte: hogy helyszíni tárgyaláson járják végig az utat, amely minden bizonnyal két férfi halálához vezetett. Bagó Ottó védőügyvéd ezen kívül meghallgatná – a többi mellett – azt a két rendőrt, akik a hazugságvizsgálatot végezték, illetve kivizsgáltatná, hogy a telket vigyázták-e azok után, hogy sorsdöntő szerepet gondoltak neki, s ott rendőrségi szemléket tartottak.

Az ügyvéd egyébként a Telexnek nyilatkozott arról, hogy védencét már 2015-ben is hazugságvizsgálatnak vetették alá, miután csak tanú volt az egyik villanyszerelő eltűnése miatt indult közigazgatási eljárásban Pest megyében. Ezután indult egy büntetőeljárás is személyi szabadság megsértése miatt, de ez le is zárult, mert a poligráfvizsgálat azt mutatta, hogy É. Imrének semmi köze nem volt O. Vilmos eltűnéséhez. „Ha köze lett volna, akkor nyilván meg is gyanúsítják, de így csak tanú maradt az ügyben. Három évvel később viszont meggyanúsítják a vádlottat, a korábbi vizsgálat eredménye ellenére. Sok furcsaság van ebben az eljárásban, de ez a legfurcsább” – véli Bagó Ottó.

Folytatás júliusban

Ha É. Imre beismerte volna bűnösségét, akkor már most életfogytiglani büntetés várna rá, amelynél leghamarabb negyven év múlva merülhetne fel a szabadon bocsátás lehetősége. Nem ismerte be, a bíró kérdésére pontosan ezt mondta:

„Bíró úr, én egyetlen embert sem öltem meg, engem ártatlanul vádolnak.”

Védője pedig így beszélt nekünk erről: „nem azért nem fogadjuk el az ügyészi indítványt, mert negyven év múlva 104 éves lenne a védencem, hanem azért, mert nem követte el a bűncselekményeket”.

A per július 12-én folytatódik, pontosabban kezdődik el érdemben. A tárgyaláson az áldozatok hozzátartozói már nem vehetnek részt, mivel később tanúként lesznek érintettek. Most, kifelé menet még több rokon folytatta a szitokszórást a továbbra is rezzenéstelenül kifelé haladó É. Imre felé, aki még a teremben visszavette napszemüvegét.

„Maguknak szerencséjük van” – mondta még a tárgyalás elején a Telex újságíróinak. A miértre pedig az volt a válasza, hogy „szóba álltam magukkal”. Így tudtuk meg, hogy a börtönben nem is egy, hanem négy rabtársa is terhelő vallomást tett ellene. „Csakhogy mind a négy egymásnak ellentmond. Van köztük olyan, akivel nem is ültem egy cellában. De még biztosabb, hogy senkinek nem beszéltem a gyilkosságokról, hisz azokat el sem követtem. Nyilván azért mondtak ilyet, hogy az én káromon az ő büntetésük lerövidüljön. De én nyugodt vagyok.”