Varga Judit gratulált Elon Musknak, és reméli, hogy a Twitteren minden vélemény egyformán látható marad

2022. április 26. – 21:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesznél és a Mi Hazánk Mozgalomnál is üdvözölték a hírt, hogy Elon Musk megveszi a Twittert. A cég igazgatótanácsa a minap fogadta a milliárdos 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát.

„Csak remélni tudjuk, hogy a Twitter olyan digitális tér lesz, ahol minden vélemény – politikai beállítottságtól függetlenül – egyformán látható marad”

– írta Varga Judit igazságügyi miniszter a Twitter-oldalán, és Elon Muskot idézve úgy fogalmazott: a szólásszabadság a működő demokrácia alapköve.

Az igazságügyi miniszter az elmúlt években rendszeresen kritizálta a Facebook és Twitter működését. Másfél éve például arra panaszkodott, hogy a Facebook korlátozta bejegyzéseinek elérését. „Látjuk, mi történik a világban, látjuk, hogy a globális techcégek mögötti erőcsoportok akár választásokat is képesek eldönteni. Nem szabad naivnak lennünk, minden eshetőségre fel kell készülni, és átláthatóvá kell tenni ezen globális cégek működését és döntéseit” – fogalmazott.

Két hónappal később pedig arról értekezett Facebook-oldalán, hogy a keresztény, konzervatív, jobboldali véleményeket korlátozzák a közösségi médiában. Szerinte a Facebook és a Twitter „shadowbant” használ, azaz „titokban, politikai céllal úgy korlátozzák a felhasználói profilunk láthatóságát, elérését, hogy arról mi ne tudjunk”. Tavaly januárban azt is megígérte, hogy az Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról. „A szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül!” – írta akkor. A témával a Telex Magyarázóban foglalkoztunk részletesebben is.

Hasonló küzdelmet folytat a Facebook ellen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke is, akinek az oldalát 2019-ben függesztették fel, és aki emiatt be is perelte a közösségi oldal tulajdonosát.

Toroczkai is jól fogadta Elon Musk döntését. „Mi a budapesti Andrássy utat foglaltuk el a Pride előtt, Elon Musk pedig megvette a Twittert. Lesz családi felvonulás, és lesz szólásszabadság (legalább itt)” – fogalmazott a párt frakcióvezetője Twitteren.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!