Újra mandátumot szerzett a német nemzetiségi képviselő

2022. április 3. – 23:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újra Ritter Imre lesz az egyetlen nemzetiségi képviselő a parlamentben. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) képviseletében 2018-tól volt parlamenti képviselő. Mandátumát az április 3-i választásokon 18 495 szavazatot kapva megőrizte. 2006-ban Budaörsön a Fidesz–KDNP színeiben volt már önkormányzati képviselő. Nemzetiségi képviselőként a parlamentben is a Fideszt támogatta: tavaly áprilisban az ő szavazata is kellett ahhoz, hogy a parlamenten átmenjenek a Fideszhez köthető törvényjavaslatok, amelyek értelmében alapítványi fenntartás alá került a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont adott oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek.

A nemzetiségi törvényt tavaly nyáron módosították, ennek értelmében az országos nemzetiségi önkormányzatok október 1-jétől dönthettek a listaállításról. Azt tehát, hogy ki kerül fel a listára, maguk az érintett nemzetiségi önkormányzatok határozták meg. A kedvezményesen megszerezhető mandátum lehetőségével végül csak a német nemzetiségi önkormányzat tudott élni, a belső vitáktól feszített Országos Roma Önkormányzat végül nem jutott el oda, hogy nemzetiségi képviselői mandátumot szerezzen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!