A gátlástalanságban hozott újat ez a kampány

2022. március 30. – 21:59

A gátlástalanságban hozott újat ez a kampány
Fotó: Telex – A képen balról jobbra: Krekó Péter, Bakos Gábor, Síklaki István és Urbán Ágnes

Másolás

Vágólapra másolva

„A cél szentesíti az eszközt? Választási kampányok és populizmus” – ezzel a címmel szervezett online is követhető, élő vitát szerda délutánra a CEU Demokrácia Intézetén belül működő Bibó István Szabadegyetem.

Három tendenciáról, a bulvárosodásról, a perszonalizációról és a negatív kampányok térnyeréséről szóló kérdéssel indította el a beszélgetést a rendezvény moderátora, Krekó Péter szociálpszichológus, a Political Capital igazgatója. A felvetésre a szintén szociálpszichológus Síklaki István azt válaszolta: illúzió, hogy ez a három erősödne, jellegzetes memóriatorzítással van dolgunk, valójában nincs ebben számottevő változás, ezek régen is velünk voltak. Ezzel szemben létezik szerinte egy tényleg markáns trend, amiben a magyar politikai élet élen jár: a gátlástalanság, „már szinte egymásra licitálnak” ebben, mind az érzelmi erőt tekintve, mind a hazugságokban. „És attól tartok, hogy ez még nem állt meg” – tette hozzá.

Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója osztotta Síklaki véleményét: szerinte a gátlástalanság nagyon jó szó arra, ami zajlik, „nyomokban sem tartalmaz valóságot sokszor”, amit kritizálnak a politikai ellenfélben,

„megmagyarázhatatlan démonizáció” folyik, ami túlmutat azon a szimpla negatív kampányon, amit megszokhattunk.

Elmaradtak a szexbotrányok

Urbán azzal kezdte, hogy igazából nem tudhatjuk, milyen lett volna ez a kampány, ha nem tör ki a háború, ha normális körülmények között élünk, még két hónappal ezelőtt is nyilván más forgatókönyvre készültek a politikai szereplők. Szerinte például bulvárosabb lett volna a kampány, ő kifejezetten arra számított, hogy a politikusok magánélete téma lesz, jönnek majd a szexbotrányok, de ebből aztán most „semmit nem látunk”, mert lehet ugyan, hogy volt sok ilyen bekészített patron, de a jelen szituációban ezeket nem lehetett elővenni.

A perszonalizációt – az egymásnak feszülő vezetőkön túl – nem annyira látja érvényesülni. A politikai influenszereket, a Megafon működését felhozva azt mondta, vele folyamatosan olyan fejek jönnek szembe a Facebookon, akik egyébként nem indulnak a választásokon, ami szerinte elég szokatlan jelenség, valószínűleg erre nemzetközileg nincs sok példa.

Bakos Gábor, az ARC-kiállítás alapítója a most zajló kampány egyik legfontosabb vonásának a mennyiségi kérdést tartja. Ahogy mondta, a kormány részéről „hihetetlen vizuális és mentális lehengerlés zajlik” a virtuális és a valós terekben egyaránt, aminek köszönhetően gyakorlatilag beleégetik a fejekbe az üzeneteket, most éppen a veszélyes szó az, amit nem lehet elkerülni.

Síklaki szerint a veszélyesség sulykolása jellegzetes eszköz ennél a politikai beállítódásnál: míg a negatív kampánynak általában véve nagy hagyománya van, azon belül az ijesztgetős negatív kampány „elsősorban a jobboldal specifikuma”.

Lesajnálásra cseréltük az indulatot

Hogy a negatív kampány milyen hatással van a társadalomra, arról friss kutatási eredmények híján a vita résztvevői személyes benyomásaikat mondták el. Az ARC alapítója szerint az emberek ingerküszöbe egyre magasabban van, és a durva negatív kampány elidegenítő hatást vált ki, sokan legyintenek, elfordulnak, érzéketlenné válnak a közügyek iránt. Síklaki is azt figyelte meg, hogy miközben az egyes politikai oldalak elkötelezett hívei körében szélsőségesebbé vált a megosztottság,

a társadalom nagyobbik része belefáradt, nem foglalkozik közélettel, kivonult, emiatt kevesebb a politika miatt kirobbanó munkahelyi, családi konfliktus.

Urbánnak is hasonlóak a benyomásai. Szerinte szemben a húsz évvel ezelőtti állapotokkal, most kevésbé vagyunk indulatosak egymással, de az indulatosságot a totális értetlenség és a lesajnálás váltotta fel, az egyik oldal hívei úgy érzik, hogy a másik „szegény meg van vezetve”. Amúgy lehet, hogy jobb volt az a vitatkozós időszak, mint ez a mostani, amikor csöndben maradunk, de hülyének nézzük egymást magunkban, jegyezte meg.

A Mérték Médiaelemző Műhely alapítója szerint a háború kirobbanása, ráadásul annak a fizikai közelsége olyan tétet adott most a választásnak, hogy könnyen elképzelhetővé vált a részvétel látványos megugrása, akár 80 százalék körülire is.

A szerdai vita hívószavairól, a demagógiáról és a populizmusról beszélve Síklaki a klasszikus demagógiát úgy definiálta, hogy az gátlástalanul hazudik és érzelmekre, indulatokra épít. A szociálpszichológus magyarázata szerint a populizmusnak mint politikai, hatalomgyakorlási stratégiának az a lényege, hogy az emberek rezdüléseit kutatva, azok után menve egyedül a hatalom megszerzése és megtartása a cél, és ez logikus következményként az autokratikus berendezkedés irányába hat általában.

Lebutított üzenetek, nemlétező párbeszéd

Ahogy mondta: ugyanígy az autokrata irányba hat, amikor óriási a bizonytalanság, és erős az igény a biztonságra, – leegyszerűsítve – egy vezérre, ugyanakkor az autokrata rendszer alkalmatlan arra, hogy a bizonytalansággal megküzdjön, mert nem innovatív. Síklaki szerint ciklikus dologról van szó, és jelenleg épp arrafelé tartunk már, hogy ki fog fújni idővel az autokrácia felé tartás. Ha sokáig élnék, még lehet, hogy megérnék egy trendfordulót, jegyezte meg.

Arról, hogy a közösségi média hogyan változtatta meg a választási kampány dinamikáját, Urbánt kérdezték a vitában, ő pedig elég sötét képet vázolt fel. Elmondta, hogy a 2020-as hírfogyasztás kutatásuk megmutatta, hogy bár a tévé továbbra is nagyon erős, de utolérte az internet „bámulatosan rövid idő alatt”. Ezt a Mértéknél a koronavírus járvány hatásának tulajdonították egyébként: abban az időben ugyanis rákényszerültek az amúgy nem szokásos hírfogyasztók is arra, hogy kövessék a híreket, sok időt töltsenek online, mert muszáj volt értesülniük róla, hogy mehet-e a gyerek iskolába, vagy mikor lehet vásárolni.

Urbán szerint a kampányban

az a baj a közösségi médiával, hogy egyáltalán nem kényszeríti a szereplőket arra, hogy valamifajta párbeszédet folytassanak, reflektáljanak egymásra, ütköztessék a programjukat.

Szerinte a Fidesz erre tudatosan épített, a szakpolitikától eltávolította a politikai kommunikációt, és ehelyett belement az érzelmi, szimbolikus politizálásba, amire „tökéletes terep” a közösségi média.

Urbán nem optimista a közösségi médiát illetően. Ahogy mondta, nem túl meglepő módon kiderült, hogy pénzzel ez is torzítható, egyébként pedig bonyolultabb, szofisztikáltabb üzenetek átvitelére nem alkalmas, és a frontvonalban lévő politikusok nem is próbálkoznak ezzel, helyette lebutított üzenetekkel operálnak. A Mérték Médiaelemző Műhely alapítója szavaiból az derült ki, hogy bukottnak látja a véleménybuborékból való tudatos kilépéshez fűzött reményeket is.

Sokáig mantráztuk, hogy ki kell nézni a buborékainkból, de most egyre inkább azt látom, hogy ez nem csökkentette a polarizációt, hanem azért járunk át máshova, hogy szörnyülködjünk, előremutató, értelmes párbeszédet elvétve látok, mondta.

Zelenszkij, a célpont

Urbán és Síklaki akkor is egyetértettek, amikor az orosz-ukrán háborúnak a magyar kampányban betöltött szerepe jött szóba. Síklaki azt mondta: az ukrán elnök, Zelenszkij „tökéletes ellenpólusnak” bizonyult Orbánnal szemben, olyasvalaki, akit a tábor gyűlölhet, akit színésznek titulálhat, a „méltóságteljes” Orbánnal szembeállítanak tehát egy „pojácát”. Ahogy Urbán fogalmazott: a Fidesz oldalán „felfedezték maguknak Zelenszkijt mint tökéletes ellenfelet”, és lényegében el is kezdtek ellene kampányolni, igyekeznek őt összemosni Márki-Zay Péterrel és Soros Györggyel, „végtelenül abszurd direkt üzengetés kezdődött”, és miközben nagy kérdés, hogyan lehet ebből kijönni nemzetközi színtéren, a saját táborban, a hazai választóknak viszont ez láthatóan „tökéletesen működik”.

A vita vége felé valaki a hallgatóságból a humor erejéről, a kampányt esetleg befolyásoló szerepéről kérdezte a meghívottakat. Bödőcs Tiborról mindannyian elismerősen beszéltek. Ugyanakkor az ARC alapítója szerint a humor a „bejegecesedett” hívőkre nem hat, Urbán pedig azt emelte ki, hogy a jelen helyzetben az egész kampány a háborúról szól, és ebből nehéz humort csinálni, lényegében Bödőcs az egyetlen az országban, aki erre képes, mert ehhez olyan stílusérzék kell, ami csak keveseknek van.

A Mérték alapítójának volt még egy keserű gondolata a humorral kapcsolatban: nagyjából egy évtizede mémesedett a propaganda világa, mém lett a tüntetés helyett az Operaház előtti üres teret mutogató köztévésből, aztán jött a Last days of Tények, „tíz éve röhögünk ezen”, és most „minden korábbinál jobban szembejött a hatása”, látjuk, hogy brutális erővel hat a propaganda, az oroszbarátságot, ukránellenességet „pillanatok alatt fel lehetett építeni a magyar társdalomban”.

Kezdem azt érezni, hogy talán nem kellett volna ennyit röhögni rajta, és komolyabban kellett volna venni. Mint magyar társadalom – ezt picit benéztük. Sokkal pusztítóbb a hatása, mint gondoltuk, és ez már nem vicces – mondta – részben önkritikaként is – Urbán.

Kövess minket Facebookon is!