A NATO-harccsoportok és a kötelező oltások ellen is tüntetett vasárnap a Mi Hazánk

2022. március 27. – 21:37

Másolás

Vágólapra másolva

A NATO-harccsoportok Magyarországra telepítése és a „Covid-diktatúra” ellen is tüntetett a Mi Hazánk vasárnap Budapesten. A demonstráción Novák Előd, Dúró Dóra és Toroczkai László mellett felszólalt többek közt Szakács Árpád publicista és egy szakszervezeti elnök is, aki az Auschwitzban zajló állítólagos emberkísérletekhez hasonlította a koronavírus elleni oltást – írja az MTI.

A demonstráción elsőként Novák Előd, a párt alelnöke szólalt fel, aki rögtön bele is csapott a lecsóba, és röviden összefoglalta, hogy mit szeretne jelenleg a Mi Hazánk. Novák első körben azt követelte, hogy ne a WHO döntsön a nemzetállamok felett a kötelező oltásokról, majd azt, hogy a Budaházy Györgyre és társaira kiszabott több mint száz év fegyház helyett a valódi politikusbűnözők kerüljenek rács mögé. Végezetül pedig azt is hozzátette, hogy „ne a magyarokkal fizettesse meg a kormány az amerikai-orosz háború árát, szolgalelkűen teljesítve Brüsszel és a NATO elvárásait, a szankciókat és hazánk katonai felvonulási területté tételét”.

Nem kérünk a NATO harccsoportok Magyarországra telepítéséből. Nem! Nem! soha!

– tette hozzá az alelnök, aki az MTI beszámolója szerint arról is beszélt, hogy a NATO-harccsoport betelepítése nyomán Magyarország potenciális háborús célponttá válik. Érdemes kiemelni, hogy amint arról korábban írtunk, a NATO-csúcs döntése nem azt jelenti, hogy Magyarországra nemzetközi hadsereg fog települni. Inkább egy szimbolikus jelentőségű kontingensről van szó, Szijjártó Péter csütörtöki bejelentése szerint amerikai, török, horvát, montenegrói és olasz katonák fognak Magyarországra érkezni.

Toroczkai László, a párt elnöke is beszélt a háborúról, sőt, a koronavírus-járvánnyal is összekötötte a dolgot. Mint mondta, „a WHO át akarja venni az irányítást a világ felett, a koronavírus és az ukrajnai háború pedig ugyanazt a célt szolgálják: a globális nagyvállalatokat gazdagító új világrend kialakítását”. Szerinte a Mi Hazánk volt az egyetlen párt amely felelősen viselkedett a járvány kezdetekor, mert koronavírus kutatóközpontot állított fel. Erről korábban a Telexnek adott interjújában is részletesen beszélt. A párt kormányfőjelöltje szerint az ukrajnai háború sem az ukránok és az oroszok háborúja, hanem a globális nagyvállalatok, elsősorban a fegyvergyártók felelősek érte. Arról is beszélt, hogy a Mi Hazánk elutasítja az Oroszország elleni szankciókat, mert „az orosz gáz és olajimport megszüntetése kivégzi Magyarországot”.

Dúró Dóra is hasonló dolgokról beszélt, mint párttársai, és azt is megjegyezte, hogy a magyarellenes intézkedéseket végrehajtó Ukrajna nem lehet Magyarország barátja. Az nem volt egyértelmű, hogy ehelyett az oroszokkal szimpatizál-e a párt, de a demonstráción mindenesetre volt az orosz inváziót támogató Z betűs tábla, a Dúró Dóra nemrég megjelent könyvén a politikussal együttműködő publicista, Szakács Árpád pedig orosz nemzeti színű szalaggal beszélt az eseményen. Apáti István, a párt alelnöke szabadságot követelt a terrorizmus vádjával, első fokon 17 év fegyházra ítélt Budaházy Györgynek és társainak, hozzátéve, hogy ha elég erős lesz a Mi Hazánk a parlamentben, akkor közkegyelemben részesítik őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!