Szijjártó Péter: Amerikai, török, horvát, montenegrói és olasz katonák fognak Magyarországra érkezni

2022. március 24. – 16:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külügyminiszter ismét a Facebookon jelentkezett be a brüsszeli NATO-csúcs fejleményeivel. Azt mondta: „nagy siker Magyarország számára, hogy a NATO-nak az az álláspontja, ami teljesen egybevág Magyarország nemzeti érdekeivel, érvényben maradt. Tehát a NATO nem hadviselő fél a szomszédságban zajló háborúban, nem is akar hadviselő féllé válni.”

Szijjártó kiemelte, hogy született egy fontos döntés is a csúcson: a NATO annak érdekében, hogy megerősítse a szerepvállalását a szövetség keleti, délkeleti szárnyán „előretolt védelmi jelenlétet hoz létre”, ami a gyakorlatban nyolc zászlóalj harccsoport felállítását jelenti a balti államokban, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon.

„Ezen zászlóalj harccsoportok közül egyik lesz az a magyar zászlóalj harccsoport, amely már korábban létrejött, mi, magyarok hoztuk ezt létre, a Magyar Honvédség hozta ezt létre, ez magyar vezetés alatt áll, eddig is a NATO keretében működött, hiszen NATO-tagország vagyunk.

Most megnyitottuk a lehetőséget arra, hogy ehhez a zászlóalj harccsoporthoz más NATO-tagországok is csatlakozhassanak a saját katonáikkal. Öt ország jelezte ezt eddig: az Egyesült Államok, Törökország, Horvátország, Montenegró és Olaszország jelezte a katonák küldésének szándékát. Így előre láthatóan ez az öt ország néhány száz katonát fog delegálni ebbe a magyar zászlóalj harccsoportba”

– magyarázta Szijjártó. Hozzátette: a katonák a Dunántúlon fognak tartózkodni, ahol a Magyar Honvédség bázisaiban közös kiképzéseken, közös gyakorlatokon vesznek majd részt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!