Előrelépést jelent a menekültek ellátásában a tranzitváró, csak érthetetlen, miért várt majd egy hónapot a kormány

2022. március 25. – 11:21

frissítve

Előrelépést jelent a menekültek ellátásában a tranzitváró, csak érthetetlen, miért várt majd egy hónapot a kormány
A BOK Sportcsarnokban kialakított központi tranzitváró – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn nyitott meg a BOK Sportcsarnokban kialakított tranzitváró, addig nagyrészt lelkes önkéntesek, civilek és a nagyobb karitatív szervezetek végezték a menekülők ellátását a pályaudvarokon. A kormány szerint a menekülthullám nagysága korábban nem indokolta a helyszín megnyitását, holott március első heteiben többen jöttek, mint most. Kulturált körülményeket sikerült kialakítani a fűtött és tágas csarnokban, és nagy előnye a pályaudvarokhoz képest, hogy minden szükséges szolgáltatás egy helyen van. Lehettek gyermekbetegségei az új rendszernek, mert a Migration Aid szerint az első napokban a menekültek egy része egyszerűen nem jutott el a tranzitba.

Hétfő óta üzemel a BOK Sportcsarnokban kialakított központi tranzitváró: ahol eddig távolugrók és futók edzettek, versenyeztek, most a Budapestre érkező ukrajnai menekülteknek biztosítanak különféle szolgáltatásokat. Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető poszterével a transzferbuszra váró menekültek néztek farkasszemet. Csütörtök délelőtt körülbelül 50-100 embert láttunk a közel 4400 négyzetméteres csarnokban szétszórva: a legtöbben ettek vagy pihentek, a játszósarokban pedig gyerekek labdáztak, rajzoltak. Nem idegeskedtek az emberek, nyugodt volt a légkör, bár sokakon látszott azért a kimerültség. Itt is jellemzően nőkkel és gyerekekkel találkoztunk, sokan hozták magukkal a háziállatukat. Elsőre úgy tűnt, hogy a tranzitváróba inkább a szegényebb, kiszolgáltatottabb rétegek jönnek, de láttunk jól szituált, láthatóan módosabb, nyelveket beszélő családokat is, vegyes tehát az összkép.

Egy helyen kaphatnak meg minden szükséges segítséget

Múlt héten még nagyon más volt a helyzet a fővárosban, ami a menekültek fogadását illeti. Az orosz–ukrán háború kitörése óta eltelt egy hónapban nagyrészt lelkes önkéntesek, civilek és a nagyobb karitatív szervezetek (Máltai Szeretetszolgálat, Református Szeretetszolgálat, Katolikus Karitász, Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Vöröskereszt) végezték a menekültek ellátását a Keleti és a Nyugati pályaudvaron, ahová nap mint nap több ezer elgyötört, traumatizált és segítségre váró ember érkezett.

Ételt-italt, gyógyszereket, ruhaadományokat osztottak ki köztük, tolmácsok segítették a kommunikációt és az ügyintézést, és még játszósarok is működött. A kormány által Soros-szervezetként megbélyegzett Migration Aiden keresztül több ezren jutottak rövid távú szálláshoz és fuvarhoz a civilek felajánlásainak köszönhetően.

Sokakban merült fel a kérdés ezekben a hetekben, hogy hol van ilyenkor az állam, miért nem veszi ki a részét jobban a menekülthullám kezeléséből.

Ugyan a katasztrófavédelem is szállásolt el menekülteket, de érezhetően a civilek végezték a munka dandárját, és látványosabb is volt a jelenlétük.

Ezt a hiányosságot rendezi félig-meddig a központi tranzitváró. A kormány múlt hét pénteken jelentette be a BOK csarnok megnyitását, a civileknek vasárnap éjfélig kellett kiüríteniük a pályaudvarokat. Lehetett olyan hangokat hallani, hogy majd nem engedik be őket a tranzitváróba, de ez a pletyka alaptalannak bizonyult, a karitatív szervezetek és a Migration Aid is folytathatta a munkát a csarnokban.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Bár az igaz, hogy most már nem lehet csak úgy az utcáról beesve segíteni, az önkénteseknek regisztrálniuk kell magukat valamelyik szervezetnél, csak azután léphetnek be a csarnokba. Korábban az adományokat is közvetlenül tudták eljuttatni a menekültekhez, ennyi hátránya tehát van, hogy centralizáltabbá vált az ellátás, de ez idővel változhat.

Ugyanakkor a csarnokban dolgozó önkéntesek többsége pont azt emelte ki, hogy a tranzitváró egyik nagy előnye, hogy egy helyen vannak a szolgáltatások. Nem kell ide-oda küldözgetni az embereket, mint a pályaudvarokon, néhány négyzetméteren belül mindent megkaphatnak, amire szükségük lehet. Az egyik önkéntes sofőr úgy fogalmazott:

„Kellett ez a váró. Anyuka a 3 éves lányával ma közel két órát várt, mire lett fuvarja, de addig tudtak pihenni, ettek valamit, a gyereknek meg ott volt a játszósarok. A pályaudvarokon is megvolt ez, csak szétszórtabban. Szép reagálás lett volna a kormány részéről, ha előbb megnyitják a csarnokot.”

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a 444-nek azzal magyarázta a kormány késlekedését, hogy a menekülthullám mértéke korábban nem indokolta, hogy egy ilyen csarnokot hozzanak létre, úgy látták, hogy a pályaudvari szolgáltatások elegendők. Ehhez képest március első heteiben voltak olyan napok, amikor 10-12 ezren lépték át a határt, nagyságrendekkel többen, mint hétfő óta bármikor.

Szállodai szintű ellátás a pályaudvarokhoz képest

Mi tud ez az úgynevezett központi tranzitváró? Az éjjel-nappal nyitva tartó atlétikai csarnokban ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, ingyenes wifit és tolmácsolást biztosítanak a menekülteknek. Tölteni tudják a mobiljukat, a telefontársaságok pedig ingyenes SIM-kártyákat adnak, ezenfelül idegenrendészeti ügyintézés és MÁV-jegypénztár is működik helyben. Akárcsak a pályaudvarokon, itt is segítenek a Migration Aid önkéntesei, hogy minél hamarabb szálláshoz és fuvarhoz jussanak a rászorulók. (A hosszú távú szállásokat a katasztrófavédelem intézi.) Találkoztunk egy fiatal párral, akik a Népszínház utcához közel szerettek volna szállás pár napra. Elsőre eléggé lehetetlennek tűnt, hogy ez összejöjjön, a Migration Aid önkéntese azt mondta, az is csoda lenne, ha Budapesten belül lenne üres szállás, de végül 20 percnyi keresgélés után sikerült találnia egy megfelelő helyet számukra.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A karitatív szervezetek váltásban dolgoznak a csarnokban, csütörtökön a Magyar Vöröskereszt önkéntesei voltak soron, akik szendvicseket, péksüteményeket, gyümölcslevet, kávét, teát és higiéniai termékeket osztogattak a menekülteknek az egyik standnál. 12-14 önkéntesük dolgozik egyszerre a 12 órás műszakokban, mondta Buncsik Ildikó, a szervezet igazgatója. Óriási könnyebbségnek nevezte, hogy nem párhuzamosan dolgoznak a többi szervezettel, mint a pályaudvarokon, hanem egymást váltva. Ő is azt tartja a csarnok egyik előnyének, hogy minden szolgáltatás egy helyen érhető el, és jobbak a higiénés feltételek is.

„Ez egy szállodai szintű ellátás a pályaudvarokhoz képest.”

Vannak hátrányai is, mégpedig Buncsik Ildikó szerint az, hogy a közvélemény számára kevésbé látható így a munkájuk, míg a pályaudvarokon „kint voltak a kirakatban.” Azt érezhették az emberek, hogy rajtuk keresztül közvetlenül segítenek a menekülteknek, mert látták, hogy a beérkezett adományokat már adják ki is nekik. Az átköltözés óta viszont érződik némi megtorpanás a lakossági felajánlások és a jelentkező önkéntesek számában. Ez persze nem befolyásolja őket abban, hogy segítsenek a menekülteknek, ameddig csak szükséges. „Szeretném, ha minél előbb béke lenne, mert ez rettenetes.”

Minden órában ingyenes buszjáratok indulnak a csarnoktól a pályaudvarokra, és igény esetén a reptérre is kiviszik a tovább utazókat. „Sokan úgy mennek ki a reptérre, hogy még nincs is jegyük, de természetesen akkor is kivisszük őket. Volt, aki szólt, hogy két óra múlva indul a gépe, és azt is megoldottuk” – mesélték a transzfereket koordináló önkéntesek. Szükség esetén aludni is lehet a váróban, 150-200 tábori ágyat készítettek elő a csarnok hátsó, elparavánozott részében, ahol nagy halomban álltak a matracok és a pokrócok.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A tranzitváró (ahogy a neve is sugallja) elsődleges funkciója mégis az, hogy a menekültek meg tudjanak pihenni kicsit, míg szállást vagy vonatjegyet szereznek. Kevesen maradnak egy-két óránál többet a csarnokban, az emberek többsége gyorsan megy is tovább. Sokan eleve konkrét tervvel és úti céllal érkeznek Budapestre. Általában azok alszanak a csarnokban, akiknek a hajnali órákban megy a vonatuk, kedden például 220-an aludtak a létesítményben. Ez sem meglepő, Magyarország alapvetően tranzitország, az ide érkező menekültek többsége Nyugat-Európa felé utazik tovább, kevesen akarnak hosszú távon itt maradni.

Minden flottul megy, de még jöhet egy nagyobb hullám

Összességében kulturált körülményekkel találkoztunk a tágas sportcsarnokban. A zenei fesztiválokon látott módon oldották meg, hogy legyen elég vécé, az erre szolgáló konténereket az épületen kívül állították fel. A megkérdezett önkéntesek szerint a pályaudvarokhoz képest egyértelműen jobbak a körülmények itt, például erősebb a wifi, és van fűtés is. Beszéltünk olyan önkéntessel is, aki kritikusabb volt, és azt mondta, hogy azért nem látszanak még a tranzitváró hiányosságai, mert kevés ember jött idáig, nem alakult ki igazán tömeg. Hiányosságként említette, hogy nincs pénzváltó a BOK csarnokban, emiatt sokan nem tudnak vonat- vagy repülőjegyet venni, de információink szerint ez a napokban megoldódik.

A budapesti kormányhivatal adatai szerint hétfőn 1006-an, kedden 1464-en, szerdán 1684-en fordultak meg a tranzitváróban.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Eddig látszólag flottul ment az ellátás, a szervezők szerint ennyi embert még bőven el tudnak látni, egyszer sem alakult ki káosz. Kérdés, hogy mire lesz képes a tranzitváró, ha ennél jelentősen többen érkeznek Budapestre, mondjuk, beesik egyszerre 400-500 ember.

A fővárosi önkormányzat sem zárja ki, hogy még jöhetnek nagyobb menekülthullámok, és a kormány becslései szerint összesen akár 900 ezer menekült is érkezhet Magyarországra. Az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete szerint szerdáig több mint 330 ezren érkeztek Ukrajnából hozzánk.

A hétfő óta működő rendszer úgy néz ki, hogy a menekülteket szállító különvonatok csak Kőbánya felső vasútállomásig jönnek be Budapestre, onnan busszal viszik őket tovább a BOK csarnokig. Úgy tudjuk, hogy Záhonynál önkéntesek szórólapokon tájékoztatják a menekülteket, hogy mire számíthatnak, ha a fővárosba érnek. Erre szükség is lehet, mert hétfőn meglehetősen kaotikusra sikeredett az első csoport fogadása.

Elvileg tehát a menekültek nem mennek be a Keletibe vagy a Nyugatiba, de ha mégis (mivel a menetrend szerinti járatokon is lehetnek menekültek), akkor a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai elirányítják őket a csarnokhoz. Erre szolgálnak a pályaudvarokon kialakított infópontok, hogy senki ne kavarodjon el, ami a civilek egyik félelme volt az átálláskor. Amikor csütörtök kora délután a Keletiben jártunk, az látszott, hogy lenne még mit javítani a tájékoztatáson, legalábbis tolmácsból biztosan kevés volt a helyszínen. Pedig a gyakorlat azt mutatja, hogy vannak – és nem is kevesen –, akik mondjuk a Keletiből mennek ellátásért a BOK csarnokba.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Az első napokban még lehettek gyermekbetegségei a rendszernek, mert azt tapasztalták a civilek, hogy valahol elszivárognak az emberek. Horváth Viktória, a Migration Aid szóvivője szerint ezt abból látták, hogy a 300 férőhelyes Madridi úti menekültszállójukon harmadannyian voltak, mint múlt héten, amikor telt házzal üzemeltek. Egyszerűen nem tudtak elég embert oda irányítani a BOK csarnokból: a menekültek egy része vagy nem talált oda a tranzitváróba, vagy útközben valahol eltűnt a hatóságok szeme elől. „A pályaudvarokon három hét alatt kialakult egy jól működő rendszer, amit újra fel kell építenünk a BOK csarnokban. Elképzelhető, hogy kell némi idő, mire kiforrja magát az új felállás” – mondta a Telexnek Horváth Viktória.

Ennek valószínűleg az lehet a magyarázata, hogy eleve kevesebben jönnek, mint az előző hetekben. A rendőrség statisztikái szerint elmúlt napokban 6400-6600-an lépték át a magyar–ukrán határt, míg múlt héten ez a szám inkább 8000-9000 körül mozgott. (Értelemszerűen nem minden menekült akar Budapestre jönni.) A hét második felére javult a helyzet a csarnokban, ami abból is látszik, hogy napról napra többen jutottak el oda, és a rendőrség is egyre több embert fogadott a kőbányai vasútállomáson.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!