A Fidesz képviselőjelöltjeként indul az ügyvéd, aki a „független jelentésben” rendben találta az orosz metrókocsi-beszerzést

Legfontosabb

2022. március 23. – 12:39

A Fidesz képviselőjelöltjeként indul az ügyvéd, aki a „független jelentésben” rendben találta az orosz metrókocsi-beszerzést
Orbán Viktor és a Fidesz jelöltje a Budapest 4-es választókerületben – Fotó: Gór Csaba / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Gór Csaba, a Fidesz II. kerületi önkormányzati képviselője és a budapesti 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje írta alá azt a 2020-ban elfogadott, orosz metrókocsi-beszerzéssel kapcsolatos vizsgálati jelentést, ami minden kritika ellenére jogszerűnek minősítette az eljárást. Gór egy olyan ügyvédi iroda nevében járt el, ami a Tarlós-érában többmilliós közbeszerzést nyert a BKK-tól, a metróbeszerzés vizsgálatába pedig egy olyan cég vontak be, amelyet a korrupciós botrányoktól terhelt 4iG Nyrt. volt elnöke, Felső Gábor vezet.

Március 17-én mutatta be Facebook-oldalán Hadházy Ákos, hogy a metrókocsi-beszerzést vizsgáló dokumentum jogi részét 2020-ban az azzal megbízott Francsics és Társai Ügyvédi Iroda nevében az a Gór Csaba írta alá, aki most a Fidesz jelöltjeként indul Budán a II. és a III. kerületek egy részét magában foglaló választókerületben (itt 2018-ban Varga Mihály pénzügyminiszter nyert egyéni mandátumot). A vizsgálat jogi részének szerzősége azért is fontos, mert felmerült, hogy az orosz Metrowagonmash nem az eredetileg szerződésben foglaltak szerint újította fel a szerelvényeket, hanem ugyanolyan szerkezetű, de új kocsikat épített. Ennek ellenére Gór Csaba és ügyvédi irodája mindenben jogszerűnek találta a közbeszerzési eljárást és annak teljesítését is.

A vita, hogy újak vagy felújítottak a 3-as metró Oroszországból érkező szerelvényei, már 2016-ban fellángolt. Tarlós István akkori főpolgármester egy nyilatkozatában ezzel intézte el a dolgot: „Úgy tűnik, a kákán is csomót keresnek egyesek, hát már az is baj, ha – tételezzük fel – jobb metrót kapunk a pénzünkért, mint számítottunk rá?”

Azt már 2016-ban tudni lehetett, hogy az oroszok nem bajlódtak a fődarabok (motor, fék, kerekek) szétszedésével és klasszikus felújításával, hanem egyszerűen újakat szereltek be a régi típusú kocsiszekrény alá, méghozzá korszerű, nyugati gyártmányúakat. Aztán a kocsiszekrény is inkább új lemezekből állt, a BKV-nál szállóige is lett, hogy a régi metrókocsikból csak a pályaszám és a vezetőajtó-kilincs maradt meg a felújítás után.

És miért probléma a sokáig elkent kérdés, hogy új vagy felújított metrókocsit kaptunk? Mert ha a tendert új szerelvényekre írták volna ki, nem pedig felújításra, akkor a Metrowagonmash európai piacon korszerűtlennek számító járművei labdába sem rúghattak volna.

A kormány tehát feltehetően mindenképpen a Metrowagonmashnak akarta adni a munkát, és vagy előre tudta, hogy ők nem felújítanak, hanem új kocsikat fognak gyártani, vagy utólag, szó nélkül lenyelte az átverést. Mert bár logikusnak tűnhet, hogy jobb felújított helyett új metrókocsikat kapni ugyanazért a pénzért, de így gyakorlatilag 40-50 éves, korszerűtlen szovjet gyártmányú szerelvények utángyártott változatai érkeztek Budapestre.

Karácsony Gergely emiatt rendelte el még 2020 januárjában az M3-as metróvonalon futó orosz metrókocsik felújítására kötött szerződés átfogó vizsgálatát, miután a BKV megállapította, hogy a kocsik padlólemezei intenzíven rozsdásodnak. Ahogy a Népszava akkori cikkében kiemelte, a szerződés átvizsgálására 2020-ban nyílt pályázatot hirdettek, ahol azonban a korábbi elképzelésekkel szemben nem egy, az ágazatban ismert minőségbiztosító cég – mint például a német TÜV Rheinland – nyert. A legolcsóbb pályázatot ugyanis a hasonló minőségbiztosítási tapasztalattal nem rendelkező BME Viking Villamosmérnöki és Informatikai Kutató-Fejlesztő Nonprofit Zrt. adta be, emiatt ők készíthették el a jelentést 57,5 millió forintért.

A BME Vikingnek egyébként nem sok köze van a járműgyártáshoz, de a minőség-ellenőrzéshez sem, honlapjuk szerint leginkább szoftverfejlesztéssel, LED-alapú világítási rendszerekkel és az élőhal-szállítmányozás kultúrájának fejlesztésével foglalkoznak. A cégnek az Opten szerint mindössze két alkalmazottja van. Az elkészülő jelentésük ellentmondásos volt, amit ezért első körben a BKV sem fogadott el kérdések nélkül.

A BME Viking a vizsgálat különböző részeinek (jogi, műszaki, gazdasági) elkészítését továbbadta két másik cégnek és több szakértőnek. Itt jött képbe Gór Csaba fideszes politikus-ügyvéd, aki 2010 óta a Fidesz önkormányzati képviselője a II. kerületben, és akit Láng Zsolt budapesti Fidesz-frakcióvezető jobbkezeként emlegetnek.

A jogi szakértői vizsgálati rész elkészítésével a BME Viking a Francsics és Társai Ügyvédi Irodát bízta meg. Az irodáról azt lehet tudni, hogy még Tarlós István főpolgármestersége idején, 2017-ben 16 millió forintért adott tanácsot a BKK-nak a közbeszerzések „teljes körű lebonyolításával” kapcsolatban. És hogy ki volt az ügyvédi iroda kapcsolattartója a BKK irányába? Már akkor is Gór Csaba, aki tehát egyszerre volt fideszes önkormányzati képviselő és eközben a Francsics és Társai Ügyvédi Iroda tagja.

Gór Csaba és Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, korábbi II. kerületi polgármester – Fotó: Gór Csaba / Facebook
Gór Csaba és Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, korábbi II. kerületi polgármester – Fotó: Gór Csaba / Facebook

Felmerülhet a kérdés, hogy a Karácsony Gergely által vezetett, ellenzéki többségű főváros, illetve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által megrendelt, nevében is független szakértői vélemény elkészítését miért passzolhatta tovább a BME Viking egy egyértelműen kormánypárti kötődésű ügyvédi irodának. A válasz vélhetően következik abból, hogy a Viking vezérigazgatója 2009 óta az a Felső Gábor, aki 2013 és 2018 között a Microsoft, illetve más korrupciós botrányokba is keveredő 4iG Nyrt. vezérigazgatója, majd elnöke is volt.

A Microsoft-botrány lényege, hogy a magyarországi Microsoft-leányvállalattal együttműködő viszonteladók – mint a 4iG Nyrt. egyik leányvállalata is – nagyon olcsón jutottak hozzá Microsoft-licencekhez, amiket aztán többszörös áron adtak tovább állami szerveknek, például a NAV-nak és az ORFK-nak is. Az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálata arra jutott, hogy az érintett viszonteladók és a hivatalnokok előre lebeszélték a közbeszerzések értékeit és időpontját, hogy az árkülönbségen aztán valamilyen arányban osztozzanak. Azóta az OLAF is nyomoz az ügyben, a Microsoft pedig megszakította a kapcsolatát a magyar viszonteladókkal, többek között a 4iG leányvállalatával, az ügyben érintett Humansoft Kft.-vel is.

Felső Gábor vezetése alatt egyébként valósággal szárnyalt a 4iG, több tízmilliós közbeszerzések egész sorát megnyerve. A cég működésével kapcsolatban azonban már korábban gyanúk merültek fel. 2015-ben például az Átlátszó próbált utánanézni, hogy a már említett Humansoft Kft. nevű leányvállalat mit valósított meg másfél milliárd forint uniós támogatásból Mórahalmon, a településen viszont nem sok mindent találtak.

A 4iG tulajdonosai között már Felső Gábor vezetése alatt, azaz 2015-től megjelent a Duna Aszfalt, ami a Mészáros Lőrinchez szorosan kötődő Szíjj László építőipari cége, ekkor is bukkantak fel a 4iG vezetésében a Szíjj Lászlóhoz köthető figurák. Minden bizonnyal ekkor keltette fel Mészáros Lőrinc érdeklődését a milliárdos állami megrendeléseket bezsebelő 4iG. A felcsúti gázszerelő végül 2018-ban tette rá a kezét a cégcsoportra, ekkor távozott onnan Felső Gábor és a céget korábban vele együtt vezető Sagyibó Viktor is. Beszédes lehet az is, hogy utóbbi a 4iG-től távozva egyenesen a Miniszterelnökség miniszteri biztosa lett.

Felső Gábor ekkor tért vissza az általa közben mellékállásban vezetett BME Viking Nonprofit Zrt.-hez, amivel 2020-ban aztán 57,5 millió forint értékben nyerték meg az orosz metrókocsi-beszerzés kivizsgálására kiírt, már említett közbeszerzést. A vizsgálat kivitelezését tehát továbbadták szakértőknek és más cégeknek, a jogi részt éppen annak a Francsics és Társai Ügyvédi Irodának, amiben Gór Csaba fideszes képviselőjelölt ma is tag.

A 2020 végén nyilvánosságra hozott vizsgálat műszaki része megállapította, hogy az orosz metrókocsikon legalább tizennyolc sorozathiba van, azok többek között rosszul vannak hegesztve, és az ülések törése is balesetveszélyes. Kiderült többek között, hogy a felújított metrószerelvények felfüggesztési rendszere elavult, visszatérő probléma a rozsdásodás. Az első három szerelvény padlólemezei három év alatt teljesen átlyukadtak, de a rozsda elérte az oldallemezeket, a tartóoszlopokat, és megjelent a tetőn is.

Az orosz metrókocsik, amik közül az első háromnak néhány éven belül átrozsdásodott a padlója. – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Az orosz metrókocsik, amik közül az első háromnak néhány éven belül átrozsdásodott a padlója. – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A dokumentum azt is kifogásolja, hogy

„a közbeszerzési dokumentációban meghatározott értékelési szempontrendszer nem szolgálta teljes egészében azt, hogy a legjobb műszaki tartalom megajánlására kényszerítse az ajánlattevőket”.

Például a vontatómotor csak egy pontot ért az értékelésnél, míg a teljesítési határidő 19 pontot. A közbeszerzéssel azonban nem ez volt a legnagyobb gond.

Eredetileg a kocsiszekrény korrodált elemeinek cseréjét vállalta a cég, később azonban úgy döntöttek, hogy teljes egészében újakat gyártanak. Ehhez a vonatkozó rendeletet is át kellett írni, amibe bekerült a „jármű-korszerűsítés” fogalma, így gyakorlatilag már bármilyen szerkezeti egységet ki lehetett cserélni. Emiatt is vált kérdésessé, hogy új metrókocsik érkeztek-e Budapestre, vagy csak felújítottak, amiről eredetileg a szerződés szólt.

A jelentés azt állapította meg, hogy egyértelműen újak a kocsik, azaz az eredeti szerződés tartalma nem teljesült, az értékelési szempontrendszer pedig céltalan volt, ráadásul nem is követelte meg a legjobb műszaki tartalmat.

Gór Csaba és ügyvédi irodája azonban ennek ellenére is a törvényeknek megfelelőnek találta a közbeszerzés kiírását és lebonyolítását.

Az ügyben megkerestük a BKV-t. Szerintük a felülvizsgálatra kiírt közbeszerzés elbírálásakor nem lehetett figyelembe venni, hogy a megbízott BME Vikinget a korrupciós ügyekbe keveredő 4iG korábbi elnöke vezeti. Hozzátették azt is, hogy a szakértői jelentést elfogadták, és az az alapján elkészített intézkedési terv végrehajtása folyamatban van.

Megkérdeztük Gór Csabát is arról, nem gondolja-e, hogy összeférhetetlen a jelentés jogi részének aláírása képviselőjelölti indulásával, és a történtek miatt nem fontolgatja a visszalépést a választásokon való részvételtől, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!