Migration Aid: Szerv- és emberkereskedők is jelen lehetnek az ukrán–magyar határon

2022. március 18. – 20:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hullámszerűen érkeznek az orosz–ukrán háború elől menekülők Magyarországra, most éppen csökkenő tendenciát láthatunk az utóbbi napokban – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Horváth Viktória. A Migration Aid szóvivője szerint mindez nem zárja ki, hogy a kormány számításai beigazolódnak, és akár több százezer – a kabinet már mintegy 900 ezer emberrel is számol – menekült érkezzen Magyarországra.

Horváth Viktória azt mondta, kezdetektől azt látják, hogy a civil szervezetek jószerivel egyedül látják el az érkezőket, a legnagyobb probléma pedig szerinte az információáramlással van, főként, mert kevés a tolmács, és ez nehezíti a menekülők pontos, megnyugtató tájékoztatását. Elmondta azt is, hogy a Magyarországra érkezők 80 százaléka tovább is utazik, nem marad az országban, de egyre többen érkeznek tervek nélkül, a legnagyobb nehézséget pedig az ő biztonságos elszállásolásuk jelenti:

megjelentek ugyanis a menekültválsággal visszaélő emberkereskedők, sőt, akár a szervkereskedők is.

Horváth Viktória arról is beszélt, fontos lenne, hogy a hatóságok mindenhol kontrollálják és koordinálják a Magyarországra érkezést, hiszen a civil szervezetek nem indítanak, és eszükbe sem jut, hogy „magánakciókkal” kezdjék szállítani embereket, sőt, senkinek sem javasolják ilyesmi igénybevételét. Mindezt szintén azzal magyarázta, hogy a háború elől menekülők nagy veszélyben vannak, mert az ukrán–magyar határon – a visszajelzések szerint – szerv- és emberkereskedők is jelen vannak.

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság szerint péntek délig összesen 3610 fő menedékes elismerés iránti kérelmet regisztráltak Magyarországon az ukrajnai háború kitörése óta. Az elmúlt egy napban csaknem 600 kérelem érkezett, ami a háború kezdete óta az eddigi legmagasabb napi kérelemszám. Pénteken egyébként átlépte az ukrajnai háború elől Magyarországra érkezett menekültek száma a félmilliót. Csütörtök éjfélig összesen 287 134 fő érkezett Ukrajna felől, de szerda estig Románia felől további 215 592 ember érkezett.

Az ATV esti műsorában egyébként korábban Vadai Ágnes és Harangozó Tamás, a honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki tagjai is arról beszéltek, hogy a határ menti településekről az önkormányzatok számos panasszal éltek amiatt, hogy semmiféle állami tájékoztatás, illetve ellátás nincs, teljesen magukra vannak hagyva a Magyarországra érkező menekültek, akiknek ellátásában elsősorban a civil szervezetek, valamint önkéntesek és a helyhatóságok vesznek részt az állam helyett, a kormány állításával szemben.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ellenzéki tagjai közös közleményt adtak ki csütörtök este, miután Kósa Lajos bizottsági elnök magyarázat nélkül lemondta a szakbizottság péntekre összehívott ülését. A Magyarországon átrepülő, Horvátországban, Zágráb közelében lezuhanó drón ügyéről már egy hete nem került napvilágra új információ, holott erre korábban ígéretet kaptak – rótták fel. Az ellenzéki képviselők most, az ATV műsorában azt is elmondták, Kósa Lajos fideszes bizottsági elnök korábban ígéretet tett, hogy hetente kapnak majd tájékoztatás a megelőző intézkedésekről, valamint a Magyarországot érintő biztonsági kérdésekről. Az ellenzéki képviselők megengedhetetlennek nevezték, hogy a kormány ne tájékoztassa a nyilvánosságot a magyarok biztonságát alapjaiban érintő kérdésről, ezért Vadai Ágnes a honvédelmi bizottság újbóli összehívását sürgette, ahogy képviselőtársával mondták: a lehető leghamarabbi időpontra.

A konkrét, a drónt érintő ügyben Vadai és Harangozó kifogásolta, hogy több mint egy hete a kormány semmiféle tájékoztatást nem ad, továbbá nem hajlandó válaszolni a magyar légtér biztonságát érintő kérdésekre. A Honvédelmi Minisztérium még múlt pénteken kiadott közleményében azt írta, hogy a drónt

„a hazánkba történő belépésétől mindvégig nyomon követték és ellenőrzésük alatt tartották”.

A horvát miniszterelnök később azt nyilatkozta, hogy őt arról tájékoztatták a magyarok, hogy azért nem lőtték le a drónt, mert veszélytelennek gondolták. Közben azonban kiderült, hogy a Tu–141-es, valószínűleg Ukrajna által használt, az orosz légvédelem által eltérített felderítő drónra robbanóanyagot is erősítettek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!