A Fidesz magyarázat nélkül lemondta a magyar légtéren átrepülő drón miatt péntekre összehívott bizottsági ülést

2022. március 18. – 13:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának ellenzéki tagjai közös közleményt adtak ki csütörtök este, miután Kósa Lajos bizottsági elnök magyarázat nélkül lemondta a szakbizottság péntekre összehívott ülését. Ebben sérelmezik, hogy a Magyarországon átrepülő, Horvátországban, Zágráb közelében lezuhanó drón ügyéről már egy hete nem került napvilágra új információ. A Honvédelmi Minisztérium még múlt pénteken kiadott közleményében azt írta, hogy a drónt „a hazánkba történő belépésétől mindvégig nyomon követték és ellenőrzésük alatt tartották”. A horvát miniszterelnök később azt nyilatkozta, hogy őt arról tájékoztatták a magyarok, hogy azért nem lőtték le a drónt, mert veszélytelennek gondolták. Közben azonban kiderült, hogy a Tu-141-es, valószínűleg Ukrajna által használt, az orosz légvédelem által eltérített felderítő drónra robbanóanyagot is erősítettek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!