Kövér László egyetért a pedagógusok követeléseivel

2022. március 17. – 21:23

Másolás

Vágólapra másolva

Lakossági fórumot tartott Nagy István agrárminiszterrel Mosonmagyaróváron Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A fórumon beszélt többek között arról is, hogy mit gondol a pedagógusok követeléseiről. Országszerte tüntetnek a tanárok és diákok a rettenetesen alacsony tanári fizetések miatt, Kövér pedig kitért erre is a lakossági fórumon.

Épp arról beszélt, hogy mindenkinek igyekszik a kormány emelni a bérét, de ezt nem lehet egyszerre mindenkinek, és akik nagyon korán megkapták, azok később már azt érezhetik, hogy lemaradtak. Ekkor tért rá a tanárok problémájára:

„Tehát ebben az értelemben természetesen egyetértünk a pedagógusok követeléseivel. Épp itt az ideje, és reméljük, hogy lesz módunk és érkezésünk is foglalkozni újra az ő fizetésükkel, jövedelmükkel”

– mondta Kövér, aki aztán arról is beszélt, hogy például az orvosbér és szakmunkásbér arányai tekintetében már jól állnak sőt, az arányok nagyon közel állnak a két világháború közti arányokhoz, vagy legalábbis közelítenek hozzá. Szerinte ezeknek a béremeléseknek köszönhető, hogy sikerült kivezetni az egészségügyi rendszerből a hálapénzt.

A pedagógus-szakszervezetek szerdától határozatlan idejű munkabeszüntetést hirdettek meg, emiatt országszerte sztrájkolnak a tanárok és a diákok is. Ugyanis a tanárok fizetése folyamatosan szakad le a többi értelmiségi pályáétól és a nemzetgazdasági átlagkeresettől, nemzetközi összehasonlításban az OECD országai közül a második legrosszabbul fizetett helyen állnak a magyar pedagógusok. A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig hiába tárgyal régóta a kormánnyal, a követeléseiket nem hallgatták meg.

A tanárok követeléseivel szimpatizáló Kövér gondolatai azért is nagyon érdekesek, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán meglehetősen erős hangvétellel kommentálta a tanársztrájkot, azt kormányellenes kampányakciónak minősítve, és kihangsúlyozva, hogy a pedagógusok 87 százaléka nem is vett részt rajta.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter hasonlóan kritikusan állt a sztrájkhoz, de azt elismerte a közmédiának, hogy jogosak a tanárok követelései sőt, szerinte azok teljesítése a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladata. Állítása szerint most is tárgyalnak a következő 7 éves uniós költségvetésről, amiből legalább az ígért, háromszor 10 százalékos béremelés megvalósulhat. Orbán Viktor egyébként korábban azt mondta, hogy 2023-ban lesz lehetőség nagyobb béremelésre a tanároknál.

Kövér mosonmagyaróvári lakossági fórumán egyébként ott volt a Telex is, és egy rövid interjút is tudtunk készíteni a házelnökkel. Az erről készült videó hamarosan megjelenik.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!