Emmi: A pedagógusok 87 százaléka nem vett részt a szakszervezetek kormányellenes kampányakciójában

2022. március 16. – 18:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megköszönte azoknak a pedagógusoknak, akik nem vettek részt a szerdai sztrájkban. A minisztérium állítása szerint a pedagógusok 87 százaléka felvette szerdán a munkát, és 13 százalék csatlakozott a munkabeszüntetéshez. Emellett „kormányellenes kampányakciónak” minősítették a sztrájkot és az aköré szervező megmozdulásokat.

Kiemelték azt is, hogy

„a mai 13 százalékos részvételi arány elmarad még a januári jogszerűtlen sztrájkban résztvevők 17 százalékos arányától is”.

A kormány továbbra is azt kéri a szakszervezetektől, hogy a háborúra való tekintettel lépjenek vissza a sztrájktól, jó példának pedig a mozdonyvezetőket hozzák, akik korábban így tettek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter eközben megköszönte azoknak a pedagógusoknak, akik nem vettek részt a mai sztrájkon.

„Köszönet a tanároknak, akiknek elsöprő többsége gondolta úgy, hogy nem a sztrájknak van itt az ideje”

– nyilatkozta a miniszter a közmédiának. Gulyás egyúttal köszönetet mondott a tanároknak, mivel szerinte a felhívások ellenére a sztrájkban az állami fenntartású iskolákban kevesebb mint 15 ezer pedagógus vett részt. Ő is azt közölte: ez a szám lényegesen elmarad a januári, később jogellenesnek nyilvánított sztrájkban részt vevő pedagógusok számától. Megjegyezte azt is, ha az óvodapedagógusokat és a szakképzésben oktatókat is beleszámolják, akkor szerinte:

a pedagógusok kevesebb mint 10 százaléka vett részt a sztrájkban.

Csakhogy Gulyás a pedagógusok követeléseit már jogosnak nevezte, sőt, szerinte azok teljesítése a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladata. Állítása szerint most is tárgyalnak a következő 7 éves uniós költségvetésről, amiből legalább az ígért, háromszor 10 százalékos béremelés megvalósulhat. Megjegyezte továbbá, hogy több százmilliárd forintot igényeltek a tanárok bérének emelésére az EU-tól.

Gulyás szerint tudomásul kell venni, hogy a szomszéd országban háború folyik, és az iskolákban gondoskodni kell azokról a gyermekekről is, akik most érkeztek Magyarországra, ezért

nem tartja most felelős döntésnek a sztrájkot.

A szerdai pedagógus- és diáksztrájkot, illetve az azzal kapcsolatos megmozdulásokat egész nap percről percre követtük, ezt itt tudja visszanézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!