A marosvásárhelyi testvérpárnak ez az első Békemenete

2022. március 15. – 13:40

Másolás

Vágólapra másolva

Megszólítottam két, feltűnően fiatal, hip-hopos szerelésben virító békemenetelőt, akik elmondták, hogy Marosvásárhelyről érkeztek családjukkal, „hogy megnézzék, milyen is ez”. A 16 éves lány és a 17 éves fiú már az október 23-i Békemenetre is el akart jönni, de koronavírus miatti utazási korlátozások miatt a család inkább Erdélyben maradt. Szüleik korábban is utaztak már Budapestre, hogy az Orbán-kormány mellett demonstráljanak, a miértre az a válasz, hogy „keresztény-konzervatív család vagyunk”. A demonstráció – eleve sehol meg nem jelenő – hivatalos háborúellenes üzenetéről faggatván őket, zavart vállvonogatás kíséretében azt a választ kaptam, hogy ők „ezt a dolgot nem ismerik”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!