Előkerült Z. Kárpát Dánielről egy karlendítős videó, a Jobbik-alelnök úgy reagált: sosem volt náci

2022. március 13. – 12:20

Előkerült Z. Kárpát Dánielről egy karlendítős videó, a Jobbik-alelnök úgy reagált: sosem volt náci
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője Fotó: Kovács Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A most megjelent felvétel a The Jewsih Voice New York-i portálon jelent meg, a lap azt állítja, hogy Z. Kárpát Dániel látható rajta a karját lendítve.

A Mandiner arról írt, hogy a The Jewish Voice (a zsidó hang) című kiadványban megjelent egy felvétel, amelyen Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke karlendítést végez, majd mosolyog.

Az ominózus videó itt érhető el.

A Telex elérte a politikust, aki a következő rövid választ küldte:

Sosem voltam sem náci, sem antiszemita. Magam is elfogadtam a néppárti Jobbik elvi nyilatkozatát, amely egy keresztényszociális értékrendet és világképet tükröz, ilyen az enyém is. Az antiszemiták a Fideszben vannak, akik a Jobbik elnökét zsidó felmenői miatt jákobozzák.

Tavaly az előválasztási kampányban az ózdi jobbikos jelöltről, Farkas Péter Barnabásról került elő náci karlendítős fotó, és ezután egy másik jobbikos alpolgármesterről is kikerült egy ilyen kép. Farkas végül lemondott az alpolgármesteri posztjáról, és az előválasztást sem nyerte meg. Ekkor a jobbikos ózdi polgármester, Janiczak Dávid azt mondta: a Jobbik eredettörténetének ismeretében akadhatnak olyan szélsőséges nézeteket vallók, akik azt gondolták korábban, hogy a Jobbikban megtalálták ideológiai otthonukat. „De a Jobbik megtisztult, kivetette magából a szélsőségeseket” – mondta, megismételve, hogy a két korábbi alpolgármester, „de legalábbis Farkas” estében a karlendítés nem jelenti, hogy antiszemita nézeteket vallanának.

Maga a The Jewish Voice, egy brooklyni (New York-i) hetilap és portál, amely magát pro-izraeli szemléletű konzervatív lapnak tartja, a korábbi amerikai elnökválasztásokon Mitt Romney és Donald Trump republikánus jelölteket támogatta. A cikk amúgy az európai szélsőjobboldali pártokkal foglalkozik részletesebben, de a Kertész Martin tollából született írás fő része a Jobbikról tudósít.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!