Orbán Viktor: A NATO akkor véd meg bennünket, ha mi is megvédjük magunkat

2022. március 4. – 08:18

frissítve

Orbán Viktor: A NATO akkor véd meg bennünket, ha mi is megvédjük magunkat
Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Kárpátaljára még egy rakéta sem esett be jelen pillanatban – mondta pénteken, szokásos interjújában a Kossuth rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ez egyelőre szerencsés, de fel kell készülni a harcok terjedésére, ezért a magyar kormánynak humanitárius és nemzetbiztonsági teendői is vannak. A nyilatkozatot itt közvetítettük percről percre.

Ők haza fognak menni

Akiket látunk nem ukránokat és nem magyarokat, azok haza fognak menni. Az ide érkezők 70-80 százaléka továbbmegy – kezdte a menekülteket érintő, elsősorban indiai, nigériai és más, harmadik országbeli, külföldi állampolgárok tömeges érkezését firtató kérdésre válaszolva a kormányfő. Orbán Viktor vélhetően a saját szimpatizánsait igyekezett nyugtatni ezzel, kifejtve, hogy Magyarország minden háború elől menekülő embernek segítséget nyújt, ezt a humanitárius munkát szerinte az állami szervek végzik, amelyek egyúttal az ukrán és kárpátaljai magyar menekültek jövőjét is igyekeznek biztosítani. A menekültek ellátást, a maradni és itt letelepedni akarók pedig három hónapig támogatást is kapnak.

Ha beszélni kell, akkor Brüsszelre mindig lehet számítani

Orbán Viktor szerint Brüsszel csak beszél, a nemzetállamok pedig cselekednek.

„Én nem tudom önnek megmondani, mi a jóistent csinál Brüsszel”

– kritizálta az Európai Uniót, szerinte ugyanis a magyar kormány cselekszik, évek óta védi a határt, a valódi háborús menekülteket ellátja, és nem lehet az EU támogatására várni a mostani humanitárius katasztrófában, hiszen Brüsszel még a kerítés építésére, a magyar határvédelemre sem adott pénzt, támogatást.

Ha nincs saját erőd, akkor nincs szövetségesed se

Orbán Viktor szerint a német haderőfejlesztésről szóló bejelentés át fogja rendezni a világpolitikai helyzetet. „Németországban nagy dolog történt, néhány év múlva egy másik Európában fogunk élni” – mondta. A kormányfő szerint mindaz, ami most történik, noha „egy háború a szomszédban sosem jön jól”, de igazolja a magyar haderőfejlesztést, illetve a kormány döntéseit „Gyenge ember nem kap békét” – mondta, hozzátéve: a békéhez saját erő és szövetségesek kellenek.

„A NATO akkor véd meg bennünket, ha mi is készen állunk arra, hogy megvédjük magunkat. Aki azt gondolja, hogy a NATO megvéd minket, az téved”

– jelentette ki. Orbán szerint 2010-ben le volt gatyásodva az ország, sok mindent el kellett végezni, mielőtt el tudták kezdeni a magyar haderő fejlesztését. Nem a hadsereg újraépítése volt a legfontosabb, hanem a családok, a rezsicsökkentés, a devizások. Aztán jött a migráció, de utána elkezdték a haderő fejlesztését, méghozzá baloldali össztűz alatt. Így most már nem olyan rossz a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt:

„Elég erősek vagyunk, hogy mi magunk és a szövetségeseink biztosítani tudjuk a biztonságunkat.”

Magyarországot baj nem érheti

A magyar kormányfő szerint a kormány munkájának hála ma Magyarországot nem érheti baj, csak akkor, ha a baloldal felelőtlen, összevissza kijelentéseket tesz. Nem véletlenül tanácsolja Orbán mindenkinek a stratégiai nyugalmat, hiszen a szomszédos országban zajló háborúnak sokfajta kifutása lehet.

„Lehet okoskodni geopolitikáról, biztonságról, de az érvek fölött ott van az ember is, aki meghal. Egy ilyen zaklatott helyzetben könnyű hibázni. Ezért megfontolt, higgadt döntésekre van szükség”

– mondta Orbán, aki úgy látja, hogy a baloldal a háború oldalán áll, még ha nem is tudják. „Katonákat vagy fegyvert küldeni azt jelenti, hogy részese leszünk a háborúnak. Észnél kell lenni” – tette hozzá.

Háborúban nem a kampány a legfontosabb

Orbánt szíven ütötte, hogy – amint azt a kormányhoz tartozó média állítja – Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint a kárpátaljai magyarok oroszbarátok. Ez a legközvetlenebb veszélyt hozza Orbán szerint az ott élő magyarokra, célponttá teszi őket.

A magyaroknak Kárpátalján mindig is voltak problémáik, de most a háború miatt nem kell ezt felemlegetni

– mondta, hozzátéve, hogy a kampányban nem szabad lerombolni az ország jól felépített politikai és gazdasági érdekeit.

A legfontosabb a béke, és hogy kimaradjunk ebből a háborúból

– mondta a kormányfő, hozzátéve, a kormánya tagjaitól is azt várja, hogy tudják: háborúban nem a kampány a legfontosabb.

Mi a Nyugat részei vagyunk

Orbán Viktor ismét kritizálta az Oroszországot érintő uniós gazdasági szankciókat, szerinte erről a Nyugat döntött, és Magyarország már korábban is kifejezte fenntartásait ezek hatékonyságával kapcsolatban, de hát végső soron „mi a Nyugat részei vagyunk”, ezért belementünk ezekbe a közös döntésekbe. Ennek ellenére Orbán ismét arról beszélt

a rezsiárakat meg kell védeni a magyar családok védelmében, és az energiaárak emelkedése miatt a magas infláció veszélyét is ki kell védeni.

A kormányfő szerint a háború nemcsak a politikai, hanem Magyarország és Európa gazdasági helyzetét is megviseli, hiszen újra kell kalkulálni minden beruházást egész Európában, de ezt még nem látjuk.

„Minden attól függ, hogy mikor ér véget a háború. Minél hamarabb ér véget a háború, annál kisebb lesz a bajunk. A magyar érdek, hogy békepártiak legyünk”

– mondta. Nem véletlenül volt Magyarország békepárti már korábban is, hiszen a szankciók minket is érintenek, és még nem látni a háború hatásait. Mindent megtettünk az elmúlt években, hogy elkerüljük a háborút, de ez van, „ennyit tudtunk tenni”.

A járványt Orbán szerint „levittük a földre”

A békepárti kormányfőt végül a járványügyi korlátozások – de nem a jogrendi veszélyhelyzet – feloldásáról is kérdezték, amire kijelentette:

„Legyőztük a koronavírus-járvány ötödik hullámát, levittük a földre.”

Eddig mindig felállt a járvány, de Orbán szerint nem kizárt, hogy az ötödik hullám volt az utolsó. A szakemberek folyamatosan figyelik a járványügyi helyzetet, és azonnal cselekednek, ha feltűnne egy hatodik hullám, rögzítette.

Az Oroszország által lerohant Ukrajna helyzetéről, valamint a harcok állásáról percről percre tudósítunk, amelyet pénteken itt lehet követni, az összes, az orosz–ukrán háborúról szóló anyagunkat itt találja. Orbán Viktor egyébként csütörtökön ismét a magyar–ukrán határon, Beregsurányban járt, ahol arról beszélt a sajtónak, magyar koordináció jól működik, mert „sajnos vagy szerencsére nekünk válságviselt minisztereink vannak”, a miniszterek többsége már látott valamilyen válságot.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!