Kövér az orosz–ukrán háborúról: Azért is tragikus ez a konfliktus, mert két testvérnép csap össze
Az orosz–ukrán háborúnak csak vesztesei lesznek – mondta Kövér László házelnök az Észak-Magyarország című lap csütörtöki számában megjelent interjújában, írja az MTI. A házelnök az ukrajnai háborús helyzetet úgy értékelte, hogy amellett, hogy – mint a háborúkban általában – ártatlan emberek élete veszik el vagy megy tönkre, azért is tragikus ez a konfliktus, mert „két testvérnép csap össze”, és azért is, mert ennek a háborúnak csak vesztesei lesznek. Korábban egyébként ugyanígy nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök két világhírű barátja, Gérard Depardieu francia színész és Steven Seagal is.
Kövér László szerint a legtöbbet az ukránok veszítenek, de arra is felhívta a figyelmet, hogy Kárpátalján több mint 150 ezer magyar él. Azt mondta, veszít Oroszország is, hiszen olyan szankciókkal szembesül, amelyek biztosan nem válnak az orosz gazdaság és az orosz emberek életszínvonalának a javára. Vesztese a krízisnek Európa, főleg Közép-Európa – mondta Kövér László, aki úgy látja, hogy a szomszédban zajló konfliktus – ha a háború esetleg véget is ér – nem fog megszűnni belátható időn belül.
Kövér szerint a választási kampányban semmi jóra nem lehet számítani
A Fidesz országos választmányának elnöke szerint a választási kampányban „semmi jóra” nem lehet számítani a magyar baloldaltól, mert annak vezetése „mindenre képes”, pont úgy, ahogy a Tanácsköztársaság, 1956 vagy 2006 idején. Megjegyezte: nem zárható ki egy kis „internacionalista segítségnyújtás” sem külföldi titkosszolgálatok vagy az információs hálózatokat uraló egyes cégek részéről. De a választás mindenképpen a magyar emberek kezében lesz – hangoztatta.
Kövér László szerint a baloldal „morális mélyrepülésben” van, ennek fő okát pedig abban látja, hogy vezetőjük Gyurcsány Ferenc. A házelnök Márki-Zay Pétert „Gyurcsány trójai falovának” tartja, és úgy véli: egy esetleges kormányváltás esetén nem Márki-Zay Péternek hívnák a kormányfőt, vagy ha mégis, akkor „rövid pórázon lenne tartva”.
Az elmúlt négy év parlamenti és kormányzati munkáját Kövér László úgy értékelte: a kormányoldal büszke lehet, mert nincs olyan terület, ágazat – a közbiztonságtól az egészségügyön át a foglalkoztatásig –, ahol legalább részsikereket ne lehetne felmutatni. A pedagógusok és a rendvédelmi dolgozók béremelésére utalva hozzátette: mindig vannak újabb kihívások, amelyeket meg kell válaszolni, és van jogos igényekből fakadó elégedetlenség is, amit majd a következő időszakban kell orvosolni.
Az Országgyűlés elnöke az ellenzék parlamenti munkáját úgy kommentálta: „mivel ilyen nincs”, ezért azt nem is tudja értékelni. „Az nem munka, hogy bejárnak hőzöngeni, mint egy kocsmába” – fogalmazott. Egyben sajnálatát fejezte ki, hogy – bizonyos szélsőséges, erőszakos helyzeteket kivéve – nem tudja „kipenderíteni” őket, amit egy „kocsmáros megtehet az ittas és kötekedő hajlamú vendégekkel”, legfeljebb pénzbüntetéssel tudja sújtani azokat, akik durván megsértik a házszabályt.
Kövér szerint a jogállamisági ítélet közönséges rablás
Kövér László beszélt az Európai Bíróság jogállamisági perben hozott döntéséről is, ami szerinte „minden határon túlmegy”, és az Európai Unió jövőjét tekintve aggasztó, hogy az Európai Unió Bírósága politikai szereplővé vált a Lengyelországgal és Magyarországgal kapcsolatos legutóbbi ítéletének meghozatalával.
Szerinte az Európai Bizottság teljesen jogtalanul „einstandolta” a helyreállítási alap kapcsán közösen felvett hitel Magyarországnak járó részét. Ezt „diktatórikus, hatalmi visszaélésnek”, „közönséges rablásnak” nevezte, aminek szerinte az az oka, hogy Magyarország nem engedi be az „LMBTQ-őrület” képviselőit az óvodákba, iskolákba, hogy szexuálisan „érzékenyítsék” a gyermekeket.
A napokban jelent meg az első, a kormány megbízásából, vagyis nem a Fidesz pénzéből, hanem közös adófizetői pénzből készült „társadalmi célú reklám”, ami a népszavazást hirdeti. Egyelőre a kormánypárti kötődésű TV2-n láttuk futni a hirdetést, itt írtunk róla bővebben.