Egy UFO-hívő, egy szélhámos és egy '50-es éveket idéző propagandista értelmezi a háborús helyzetet a közmédiában az ellenzék szerint

2022. március 2. – 13:41

frissítve

Egy UFO-hívő, egy szélhámos és egy '50-es éveket idéző propagandista értelmezi a háborús helyzetet a közmédiában az ellenzék szerint
Tompos Márton, Szabó Rebeka, Kunhalmi Ágnes és Kanász-Nagy Máté – Fotó: Az egységben Magyarországért Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

„Függesszék fel az orosz propaganda sugárzását a magyar közmédiában” címmel tartottak sajtótájékoztatót az Egységben Magyarországért képviselői.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke arról beszélt, egy ilyen háborús helyzetben különösen fontos lenne, hogy tisztességesen mutassák be az ellenzéki politikusok nyilatkozatait, de valójában hazugságokat terjeszt róluk a közmédia. Például most azt mondják, katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába Márki-Zay Péter, ami hazugság, mondta Kunhalmi, hiszen Márki-Zay azt mondta, abban az esetben küldene fegyvert a háborús övezetbe, ha a NATO ilyen közös döntést hozna.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke szerint az MTVA az orosz agressziót mosdatta, és megsértődtek az ellenzékre a közmédia vezetői, azt állítva, hogy támadások érték őket az ellenzék részéről. Keddi hír, hogy a Médiatanács szerint a közmédiát oroszbarátsággal vádolni alkalmas lehet a közvélemény megtévesztésére és a közhangulat felkorbácsolására. Kanász-Nagy szerint azonban Ukrajnát érte támadás, és a magyar nézőket, akik a magyar közmédiából szeretnének tájékozódni. Az ellenzék azt ígéri, ha nyernek az április választáson, valóban szabad közmédiát hoznak létre.

Tompos Márton, a Momentum szóvivője szerint az orosz-ukrán háború kitörésekor a kormány jó ideig „eltűnt”, valószínűleg ekkor mérték fel a listáik alapján, hogy milyen kommunikációt várnak a magyarok. Ezidőre a magyar közmédia magára volt hagyva, és „az UFO-hívő Spöttle, a szélhámos Nógrádi György és a rákosista korszak propagandáját egy az egyben felidéző Bende Balázs” próbálta értelmezni a helyzetet. Tompos szerint mindenki felmondta az orosz propagandát. Elhangzott az, hogy Donbaszban népirtás folyt az elmúlt nyolc évben, és elhangzott az is, hogy Zelenszkij náci, ami mind orosz propaganda, és nem fedi a valóságot.

Tompos szerint még a Kreml szóhasználatát is átvette a közmédia, eleinte ugyanis „ukrajnai katonai műveletként” hivatkoztak az eseményekre, tehát nem fogalmaztak egyértelműen, nem azt mondták, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Szerinte a háborúnak nemcsak katonai vonatkozása van, hanem információs harcok is dúlnak, és ebben egész Kelet-Közép-Európa érintett. Hiába megy le „jófejkedni” a határra Orbán, a fideszes trollfarmok, és kormánypárti kötődésű oldalak továbbra is orosz propagandát terjesztenek – mondta. A Fidesz propagandaosztálya hadban áll az oroszok oldalán Tompos szerint, aki ezért felszólította Rogán Antalt, hogy „állítsa le az orosz propagandát terjesztő” kormányközeli oldalakat.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd zuglói alpolgármestere, országgyűlésiképviselő-jelölt arról beszélt, hogy azért volt olyan fontos az orosz propaganda szajkózása, mert Orbánék az EU-t állították be veszélyes ellenfélként, és azt állították, hogy a keleti nyitás a jövő. És ezzel szerinte átléptek egy határt, mert Magyarország biztonságát is veszélyeztették. Szerinte az MTVA vezetőinek mennie kell, a mostani kormány nyilván nem fogja kirúgni őket, de az ellenzék majd megteszi, ha nyer a választásokon – hangsúlyozta.

Egyébként is egy kisebb, olcsóbb közmédiára lenne szükség, független közmédiára és független médiafelügyeletre lenne szükség, a Rogán Antal vezette állami hirdetési monopóliumot pedig át kell vizsgálni és fel kell számolni – érvelt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!