Na, melyik az a közeli nemzeti ünnep, aminek előestéjén levetíti a TV2 az Elk*rtukat?

2022. március 02. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

Március 14-én 21 órakor adja le a TV2 az Elk*rtuk című, az őszödi beszéd utáni eseményekről készült ún. politikai krimit – írja a Media1. A filmet előzőleg január 23-án 21:20-tól adták volna le a csatornán, de helyette a Valami Amerika 3. része futott. A változtatásról a kormányközeli TV2 korábban azt írta, „programing okokból a film televíziós premierjét egy későbbi időpontra tettük át, néhány héten belül látható lesz a TV2 műsorán”.

Annyira átprogramingolták, hogy épp a március 15-i nemzeti ünnep előestéjére került úgy, hogy március 15-én ismét Békemenet lesz, amit ráadásul minden korábbinál nagyobbra szervez a CÖF: kétszer annyian szeretnének lenni rajta, mint a legutóbbi október 23-in, amikor is szerinte 340 ezer fős tömeg hallgatta Orbán Viktor miniszterelnököt az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter ugyanerre a napra kormányváltó nagygyűlést hirdetett, és lengyeleket is hívott a ellenzéki tüntetésre.

A 800 millió forintból készült, 2006 őszének eseményeit fikciós történetbe ültetve feldolgozó Elk*rtuk filmről itt írtunk részletesebben. A Keith English által rendezett, az őszödi beszéd kiszivárgása utáni utcai zavargásokról készült „politikai krimi” 2021 legnézettebb és egyben legmegosztóbb magyar filmje, ami az IMDb-n a világ legrosszabb filmjei közé is beverekedte magát.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!