Már forog a titokzatos Gyurcsány-film az őszödi beszéd utáni eseményekről

Legfontosabb

2021. április 11. – 08:41

frissítve

Már forog a titokzatos Gyurcsány-film az őszödi beszéd utáni eseményekről
A 2006-os tévéostromra megszólalásig hasonlító díszlet a Szabadság téri tévészékház előtt 2021. április 10-én – Fotó: Olvasónk, Dercsényi Dávid

Másolás

Vágólapra másolva

Elindult a forgatása annak a filmnek, amely Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklatáról, annak utóéletéről és így közvetlenül a 2006 őszén kirobbant utcai eseményekről, például a tévészékház elleni ostromról szólhat majd.

Mindezt onnan tudni, hogy felállították a díszlet egy részét a budapesti Szabadság téren, a volt tévészékház előtt, ahol az ostrom történt.

Ennél többet viszont csak pletykákból tudni a jó eséllyel nagyon erős politikai töltettel készülő, a 2022-es választások előttre összeálló filmről, amelynek ügyében szinte minden érintett elzárkózott attól, hogy bármiféle információt megerősítsen.

A forgatás helyszínén készült képek alapján jól beazonosítható, hogy pontosan mit is örökítenek meg: a helyszínen ott áll egy vízágyú, illetve az a kiégett autó, amelyet a zavargások után évekig fel lehetett fedezni az MTVA Kunigunda útjai székházának udvarán, és amely állítólag épp az ostrom idején az épületben dolgozó Baló György műsorvezetőé volt.

Nem állami pénz, nemzetközi stáb, kapkodós előkészület

Február közepén a Telexhez eljutottak olyan információk, miszerint egy castingcég egy Gyurcsány Ferenchez kötődő filmbe keres szereplőket. A 24.hu nagyjából másfél hónappal ezelőtt egy szereplőválogatáshoz küldött rövid leírást is megkaparintott, amelyben ez áll:

„amikor egy ambiciózus, de elnyomott közvélemény-kutató szakember rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll újságíró szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel hamar konfrontálódik a főnökével, egy nagy hatalmú kör célpontjává válnak.”

Ebből persze még nem következne egyenesen, hogy az őszödi beszéd az a bizonyos botrányos hangfelvétel, de nagyjából ugyanekkor jutott el lapunkhoz is az információ a Gyurcsány-filmre vonatkozó szereplőválogatásról.

A castingot végző cég a szereplők keresésekor egyébként azzal érvelt, hogy a film nem politikai állásfoglalás lesz, hiszen nemzetközi stábbal, külföldi rendezővel készül, ráadásul nagy lehetőségről van szó, hiszen komoly anyagi támogatásból gyártják majd, és „széles közönség előtt fogják vetíteni”.

Filmdíszlet részét képző vízágyú a Szabadság téri tévészékház előtt – Fotó: Olvasónk, Dercsényi Dávid
Filmdíszlet részét képző vízágyú a Szabadság téri tévészékház előtt – Fotó: Olvasónk, Dercsényi Dávid

A 24.hu által megszerzett email szerint a színészeket a Megafilm Tétényi úti székházába hívták meghallgatásra. Ez a cég nem más, mint Kálomista Gábor cége, a producer viszont a lap megkeresésére sem írásban, sem telefonon nem reagált érdemben. A Szabadság téren tapasztalt forgatás persze lehet egy teljesen másik, 2006-os eseményekre utaló Gyurcsány-film, de minden bizonnyal ugyanarról a filmről beszélünk, így a forgatás ügyében megkerestük szombat este a Megafilmet. Amint reagálnak, frissítjük a cikkünket.

Az információ, hogy film készülhet a 2006-os eseményekről, és Kálomista állhat a film mögött, szintén eljutott a Telexhez.

Érdemes megnézni, milyen filmeken dolgozik jelenleg a Megafilm: a miniszterelnöki kabinetiroda részeként működő Nemzeti Filmiroda (NFI) nyilvántartása alapján például egy, A hazugság ára című filmen, amelyet 2022-ben mutathatnak be. Azt, hogy ez lehet a film címe, a Blikk is belengette még februárban, olyannyira, hogy ők már azzal a gondolattal is eljátszottak, ki játszhatja a filmben Gyurcsányt. A filmről annyit tudni, hogy 800 millió forintos büdzséből készül, közvetlen állami támogatást nem kap, csak a 30%-os, tehát jelen esetben 240 millió forintot jelentő adókedvezmény formájában megjelenő támogatást kapja a film.

A kiégett autót és a forgatás nyomait még vasárnap reggel is megtaláltuk.

A kiégett autó a Szabadság téren vasárnap reggel, fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
A kiégett autó a Szabadság téren vasárnap reggel, fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
A forgatás nyomai a Szabadság téren, fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
A forgatás nyomai a Szabadság téren, fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

Politikai muníció

Ugyan nem egyedülálló, de érdekes, hogy február közepén-végén még a casting tartott, áprilisban pedig – a járványügyi szigorítások ellenére – már el is kezdődött a forgatás, amely október 23-ig tart majd, legalábbis a már említett NFI-nyilvántartás szerint ez szerepel A hazugság ára című film mellett. Ez alapján 2022-ben, a következő országgyűlési választások évében gond nélkül bemutatható lesz.

A Fidesz kampánya – lényegében már most is – az állandó, nagyipari gyurcsányozásra épít majd a 2022-es választások napjáig. Így a Fidesznek is elég jól jönne kampányeszközként egy film a 2006-os eseményekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!