Molnár Zsolt: Semmilyen pénzt nem vettem át, indítványozom ebben az ügyben a mentelmi jogom felfüggesztését

2022. február 28. – 20:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt nyílt levélben reagált Hadházy Ákos Facebook-posztjára, és azt írja, hogy semmilyen pénzt nem vett át sem Fuzik Zsolttól, sem mástól – áll az MSZP által megosztott levélben.

Hadházy hétfő délután írt arról, hogy szerinte a zuglói ügyben megnevezett Molnár Zsolt és Horváth Csaba azzal tennék a legjobbat az összefogásnak, ha lemondanának a listás helyükről. Molnár erre úgy reagált, hogy kampány van, fel volt készülve a támadásokra, és biztos az igazában.

„Biztos vagyok az igazamban, ezért magánvádas büntetőeljárást kezdeményezek nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért Fuzik Zsolt és az ő nyilvánvalóan hazug vallomását elsőként leközlő sajtóorgánum ellen. Egyúttal a keddi napon levélben fordulok Magyarország Legfőbb Ügyészéhez, amelyben kezdeményezem, hogy indítványozza az Országgyűlés Elnökénél az adott ügyben a mentelmi jogom felfüggesztését”

– írja.

Hadházy a posztjában azt írta, hogy szerinte beszélni kéne arról, hogy Molnár miért ült le egy padra a most vádalku keretein belül szocialista politikusokra valló Fuzik Zsolttal, amikor tudnia, hogy a férfi „benne volt annak idején a BKV-ügyben”. Erre Molnár úgy reagált, hogy több száz, számára korábban ismeretlen emberrel ült már le beszélgetni, ötletelni.

Fuzik Zsolt hivatalosan a CBA informatikai vezetője, korábban a BKV informatikai igazgatója volt, most pedig egy számlagyáras ügy fő gyanúsítottja, aki vallani kezdett szocialista politikusokra. Az Atv.hu szerint Fuzik Zsoltnak a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészségen idén januárban tett vallomása alapján gyanúsíthatták meg korrupciós bűncselekménnyel Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét. Ugyanebben a vádalku keretében tett vallomásban hangzott el az ATV és a Magyar Nemzet információi szerint állítólag Molnár neve is.

„Arra kérlek, hogy Te se ülj fel ezeknek a vádaknak, és ne kelts hangulatot a közösségi médiában, hiszen a következő időszakban nagyon sok jelenlegi és leendő politikus eshet még áldozatul a Fidesz lejárató hadjáratának. Ezt Te pontosan tudod, hiszen volt időszak, amikor a kormánypárti sajtó hangos volt a Rólad terjesztett álhírektől, amelyeknek én személy szerint sosem adtam hitelt. A magam részéről küzdeni fogok tovább, küzdeni a kormányváltásért. Minden erőmmel egy boldogabb, jobb Magyarországért”

– zárta Molnár a bejegyzését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!