Aljas rágalmak, amik terjednek róla, mondja az MSZP pártigazgatója

2022. február 25. – 21:44

Másolás

Vágólapra másolva

„Az igazság és a fény a legjobb megoldás” – mondta az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ahová azért ment be, hogy védje magát a személyét érintő, jelen pillanatban nem hivatalos korrupciós vádakkal szemben. A beszélgetésből kiderült, hogy Molnárról a zuglói ügyben az az állítás fogalmazódott meg, hogy egy parkban átvett, 30 millió forintot tartalmazó táska fejében megígérte, hogy két évig nyugta lesz az őt lefizető cégnek.

Molnár azt állította: a történetből mindössze annyi igaz, hogy életében egyszer találkozott a Fuzik Zsolt nevű emberrel, 20 percig beszélgettek a Képviselői Irodaház közelében lévő park egyik padján. Szerinte ez a beszélgetés egyébként a számára „értelmezhetetlen” volt, mert szakmai hivatkozásokkal volt tele, ő pedig nem informatikai szakértő. Kategorikusan tagadta, hogy pénzt kapott volna az illetőtől, ezt abszurditásnak és aljas rágalomnak nevezte.

Molnár szerint arról van szó, hogy Fuzik Zsolt egy vádalku keretében, a saját bőrét mentendő állt elő ezzel a rá vonatkozó rágalommal, és a dolog azért került most a felszínre, mert a választási kampány közepén vagyunk, és az ügyészség ilyenkor nálunk komoly szereplőjévé szokott válni a politikai életnek, egyébként pedig az ilyenkor elővett ügyek „a választásokat követően nagyrészt kifújnak”. „Erős a gyanú, hogy most is ilyennel állunk szemben” – mondta.

Fuzik Zsolt hivatalosan a CBA informatikai vezetője, korábban a BKV informatikai igazgatója volt, most pedig egy számlagyáras ügy fő gyanúsítottja, aki vallani kezdett szocialista politikusokra. Az atv.hu szerint Fuzik Zsoltnak a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészégen idén januárban tett vallomása alapján gyanúsíthatták meg korrupciós bűncselekménnyel Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét. Ugyanebben a vádalku keretében tett vallomásban hangzott el az atv.hu információi szerint Molnár neve is.

A műsorvezető felvetésére, hogy miért ült le egy padon tárgyalni egy vadidegennel, Molnár azt mondta: jó idő volt, nyár volt, nem akartak beléptetést intézni az irodaházba, egyébként pedig szerinte padon, nyilvános helyen találkozni „pont nem konspiráció”.

Az MSZP pártigazgatója kijelentette, hogy a teljes transzparencia oldalán áll, nincs titkolnivalója. Azt mondta: ha ebből a 30 milliós történetből bármi igaz, akkor neki „a dutyiban a helye”, az édesanyja meg hozza majd a bablevest, de az igazságszolgáltatást az igazságszolgáltatásra kell bízni, és addig is, aki vádaskodik, az „Orbánnal van”, az ellenzéket akarja megosztani, és ezzel „Orbán játszmáját támogatja”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!