Földes András mindent elmondott afganisztáni riportjáról, még a legparább szitut is

„Történelmi pillanat ez nekünk, ez az első alkalom, hogy egyszerre találkozunk személyesen több száz támogatónkkal és még pár száz támogatóval élőben online. Nagyon örülünk ennek a lehetőségnek, és reméljük, hogy még sokszor büszkélkedhetünk majd hasonlóképp az éppen aktuális izgalmas munkáinkkal! Azt is ünnepeljük ma, hogy olyan anyagokat készíthetünk a Telexnél a támogatóink segítségével, amik nem olcsók, de a lap alapértékeit illusztrálják, és a minőségi újságírást képviselik”

– így vezette fel Munk Veronika, a Telex alapító főszerkesztője Földes András 25 perces útifilmjének premierét kedden este a Toldi moziban, az újság támogatóinak rendezett filmvetítés előtt.

A filmet a lap riportere az amerikai kivonulás és a tálibok hatalomra jutását követő hetekben forgatta Afganisztánban, és a forgatás ötlete akkor merült fel benne, amikor egy alpesi hegymászás után kiült egy sziklára a telefonjával híreket olvasni – ezt már maga Földes András mesélte a film utáni beszélgetésen.

„Menekültek a tömegek, őrületes izgalmas dolgok zajlottak, de a legtöbb újságíró eljött a térségből, így nem igazán lehetett tudni, pontosan mi történik” – idézte fel András, hozzátéve, hogy az amerikaiak is megdöbbentek, milyen gyorsan foglalják el a tálibok az országot. Villámgyorsan csappant az információk mennyisége, napok alatt gyakorlatilag minden újságíró eltűnt az országból, ekkor döntötte el, hogy megpróbálja rávenni a Telex vezetőségét egy afganisztáni riportra.

„Könnyen mondtunk igent a kérésre” – mondta erre Munk Vera –, „ez bizonyíték a nagy szabadságunkra, amit a támogatóinknak köszönhetünk, és egy ilyen milliós költségű külföldi riportot is tudunk finanszírozni”.

Az útra nem sok felkészülési idő maradt, főleg csak azokat a dolgokat pakolta össze András, amik a munkához kellenek. Mint megtudhattuk, indulás előtt mindig kirakja a padlón a poggyásztetriszt: minden egyes úti cuccot glédában egymás mellé pakol egy pokrócra, hogy feltűnjön, ha valamit kihagyna, sőt, pedánsan le is fotózza a rovancs eredményét.

„Nem fotózási poén ez. Ha valamit, mondjuk egy akkut, töltőt vagy fejlámpát itthon felejtek, azt a terepen sokszor már nagyon nehéz beszerezni”

– mesélte András. A képeken feltűnő csoki- és müzliszeleteket pedig nem azért viszi magával, mert édesszájú, hanem azért, mert ezek akkor nagyon jól jöhetnek, ha éles szituációban nincs idő komolyabb étkezésre. A riporter titkos fegyvere az ilyen úton azonban az úgynevezett fixer (helyi segítő), aki megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik, ismeri a helyi körülményeket, és a segítségével át lehet hidalni a szorult helyzeteket.

Mi volt a legparább szitu? – Amikor az afgán határ átlépésénél rögtön a belépéskor bekasztlizták egy helyőrségbe, és hat órán át nem tudta, hogy mi fog történni, válaszolta András a kérdésre. A nyílt udvaron, egy kis emelvényen kellett várnia a nagy bizonytalanságban, ha lelépett róla, rögtön odament hozzá egy dühös tálib, aki a gépfegyverével kényszerítette vissza a helyére. A többi kontrollált veszélyhelyzet volt, tette hozzá András, ami azt jelentette, hogy nagyjából a veszélyes és a biztonságos határán egyensúlyozott.

A film után a vásznon vetítve élőben bejelentkezett Kabulból Sophia, a film egyik interjúalanya, és arról mesélt, hogy mennyiben változott a helyzet Afganisztánban az elmúlt időszakban: lényegében semennyire. A tálib hatalomátvétel után nagyon nehéz nőként munkát találnia, mondta, majd kiderült, hogy négy hónap és nagyjából száz munkahelyi jelentkezés után sikerrel járt, nemrég elhelyezkedett. Az állami helyeken nem, de a magánvállalatoknál még szerencsére dolgozhatnak nők, mondta Sophia.

A jó hangulatú pódiumbeszélgetés után a nézők még az előtérben folytathatták az eszmecserét Földes Andrással, és a helyszínen tébláboló többi telexes szerzővel.

Az exkluzív vetítés után Földes András útifilmjét hamarosan a Telexen is bemutatjuk, és lesz még jó pár támogatói estje a Telexnek, tartsanak majd akkor is velünk!